Sára Botond, Budapest főispánja zöld utat adott a főváros második legnagyobb természetvédelmi területén az erdők kiirtására – állítja Karácsony Gergely főpolgármester. A 10 kerületben a Felsőrákosi-rétekhez természetvédelmi őröket rendeltek ki, de azt is kérik, hogy civilek is segítsenek megvédeni a fákat. A cikkünk alján térképen mutatjuk, hol van ez a védett terület.

Veszélybe került természetvédelmi terület

„A 10. kerületi, Felsőrákosi-rétekhez tartozó erdő most mégis veszélybe került. A természetvédelmi terület közkedvelt kirándulóhely, tele őshonos fafajokkal, színes élővilággal. Az Orbán-kormány által kinevezett Sára Botond, szembemenve a Fővárosi Közgyűlés döntésével, meg akar fosztani minket ettől.” – írja közösségi oldalán a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lehetővé tették a tarvágást

Karácsony Gergely azt is írja, hogy a kormány nemrég úgy döntött, lehetővé teszi még a természetvédelmi területen fekvő erdők irtását is. „Nem kell hozzá szakértőnek lenni, hogy tudjuk, mennyire felelőtlen, szűk látókörű, a klímaváltozás szempontjából is veszélyes döntés ez a kormányrendelet. Amiből később valamelyest visszakoztak, de úgy tűnik a budapesti főispánhoz a visszakozás híre nem jutott el.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Városháza megtiltotta a tarvágást

Budapest főpolgármestere azt írja, hogy a Fővárosi Közgyűlésben elfogadtak egy rendeletet, amely tiltja, hogy Budapesten természetvédelmi területen tarvágást végezzenek. „Pénteken a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője határozatban tiltotta meg a tarvágást, a természetőrök ki is mentek a helyszínre. Az ügynek még nincs vége, de egy biztos: nem fogjuk hagyni, hogy feléljék a jövőnket, hogy kivágják a budapesti erdőket!” – teszi hozzá a főpolgármester.

Helybenhagyta a tarvágást a kormányhivatal

A terület védelméről szóló fővárosi rendelet szeptember 7-én hatályba lépett, ennek ellenére a tarvágást a kormányhivatal helybenhagyta, így a fővárosi rendelet szerinti tilalom érvényesítése a természetvédelmi hatóság feladata. A természetőrök a helyszínen folyamatosan ellenőrzik a határozat betartását. Fontos ugyanakkor, hogy a terület sorsát, a természeti értékek védelmét szívükön viselő civilek is segítsék ezt a munkát, és ha bármilyen, a védett erdő tarvágásos kitermelésére utaló körülményt tapasztalnak, azt jelezzék  a természetőrök számára – írják a Városháza hivatalos oldalán.

A Felsőrákosi-rétek

Felsőrákos Budapest pesti oldalának középső részén, a 10. kerület északkeleti határán fekszik, mely közvetlenül határos a 16. kerülettel. A városrész az Örs Vezér tér délkeleti sarkától egészen a 17. kerületig tart, eredetileg Felsőrákosi-rétek volt a neve. A természetvédelmi terület is innen kapta a nevét. A térképet a cikkünk alján találod.

Erdők a Rákos-patak mentén

A védett terület arculatának elsődleges meghatározó eleme maga a Rákos-patak. A kisvízfolyás, betonmederbe terelése előtt hatalmas kiterjedésű vizes élőhelyeket, mocsarakat, lápokat, tavakat hozott létre. Tavaszi és nyár eleji áradások idején képes volt több kilométerre is kiönteni medréből.

Egyedülállóan gazdag vidék

A Felsőrákosi-rétek egyedülállóan gazdag vizes élőhelyegyüttesét a 19. században kezdte el gyökeresen átalakítani az ember. A patakmeder betonozása az 1930-as évekre fejeződött be, melynek köszönhetően ugyan megszűntek az áradások a környéken, de egyben a természet fajgazdagsága is nagyrészt eltűnt. Napjainkra már csak a 10., és a 17. kerületek néhány pontján maradt fenn egy-két hírmondója a hajdani lápos-mocsaras nyílt területeknek, ezekből talán a legtöbbet a kőbányai szakasz tudta megőrizni.

Budapest második legnagyobb természetvédelmi területe

A 2014-ben védettséget kapó terület nemcsak Budapesten, hanem országos viszonylatban is jelentős természeti értéknek minősül. A Fővárosi Önkormányzat által védett területen belül több úgynevezett ex lege – vagyis törvény erejénél fogva védett – országos jelentőségű láp is található, melyekkel együtt a törvényes oltalom közel 200 hektárra terjed ki. Ezzel a fővárosban a Budai-hegység Tájvédelmi Körzet fővároson belüli – 2568 hektáros – területe után a második legnagyobb, összefüggő védett élőhely.

Látványos élővilág

A mozaikos területen nagyobb kiterjedésű nádasok, kaszálórétek, időszakos vízállások, telepített és természetes patakmenti ligeterdők, fasorok és lápterületek találhatók. A területen a megfigyelt madárfajok száma meghaladja a 150-et, a vadon élő növényfajokból pedig közel 400-at találtak a kutatók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van a Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Terület (klikkeléssel mozgatható)

Kiemelt kép: Sára Botond, Budapest főispánja és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere – BPK-montázs