Ugyan megpróbáltak trükközni, de nem sok esélye volt a fideszes országgyűlési képviselőhöz, Boldog Istvánhoz köthető körnek. A Blikk birtokába jutott iratok tanúsága szerint ugyanis több megfigyelő csapat is a nyomukban volt, gyakorlatilag semmi sansz nem volt arra, hogy ezt megússzák. Az ügyészség most közel 6,7 milliós vagyonelkobzást kér a képviselőre, illetve börtönbe is küldenék.

Tavaly emeltek vádat ellenük

Boldog István és nyolc társa ellen még tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés elfogadása, illetve más bűncselekmények miatt is. Az ügy kapcsán több embert is letartóztattak, köztük a Bodog István jobbkezének titulált F. Petrát is, Boldog István mentelmi jogát pedig felfüggesztették. F. Petra egyébként korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Hivatali helyzettel való visszaélés

A Blikk most azt írja, hogy a birtokukba jutott vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető kör hivatali helyzetével és befolyásával visszaélve, jogellenesen manipulálta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, ezt követően pedig elérték, hogy a kivitelezők irányított kiválasztását is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

20 millió forint

A vállalkozóktól mindezekért cserébe jogtalan anyagi előnyt kértek, 2019 májusában pedig 20 millió forintot is kaptak tőlük.

Profi csapat kísérte végig a pénz útját

A Blikknek a visszaosztásal kapcsolatban a nyomozás egyik érintettje, aki a neve elhallgatását kérte, azt mondta, hogy a pénz útját végig egy profi megfigyelő csapat követte végig, így Boldog Istvánnak és körének esélye sem volt arra, hogy ezt megússzák.

Titkosszolgálati módszerek

Mint ismert a hatóságok még 2019 májusában értesültek arró, hogy M. Róbert vállalkozó 20 millió forintot visszaoszt Boldog Istvánnak, illetve az ő bizalmi embereinek. A hatóságok annak érdekében, hogy erről meg is bizonyosodjanak már-már titkosszolgálati módszerekhez folyamodtak, rejtett megfigyelést rendeltek el és három csapatot is ráállítottak arra, hogy kövessék a pénz útját, írja a lap.

A Király utca

A Blikk informátorának beszámolója szerint a vállalkozó a budapesti Király utcában várakozott egy nejlon táskával a kezében Boldog egyik emberére, aki egy Alfa Romeóval érkezett meg. Itt M. Róbert beszáltt a kocsi hátsó ülésére, majd nemsokára ki is szállt, addigra már a táska nélkül, az Alfa pedig továbbhajtott az Óbudán található Graphisoft Parkba.

F. Petrát gyalogos megfigyelő követte

Ide érkezett aztán meg F. Petra, őt két gyalogos megfigyelő követte az irodaházba. A nő a földszinten található kávézó egyik asztalához sétált, melynek ott ült K. Péter és Boldog István, aki a figyelőktől a Csatár fedőnevet kapta. K. Péter ezt követően az épület előtt parkoló Alfához igyekezett, ahol átvett egy táskát, majd visszatért a társasághoz.

Ezt mondja az ügyészség

M. Róbert, akitől a pénz útra kelt, szintén vádlott lett az ügyben. Az ügyészség a megfigyelés eredményeként megállapította, hogy a pénzből Boldog István,K. Péter és F. Petra egyenlő mértékben részesült.

Ez várhat rájuk

A történtek fényében Boldog Istvánra az ügyészég hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, az ötmillió forintos pénzbüntetés és az öt év közügyektől való eltiltás mellett 6 666 666 forint vagyonelkobzást kért. F. Petra esetében ez az összeg 6 126 666, K. Péternél pedig 6 315 566 forint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Boldog István – Forrás: N1TV