Az elmúlt hónapokban sorra jelentették be a magyar városok, hogy megszüntetik a környezetkímélő kocsik díjmentes parkolását.

Az elektromobilitásra való átállás segítése volt a cél

Eredetileg azért vezették be a zöld rendszámos gépjárművek számára fenntartott ingyenes parkolási lehetőséget, hogy minél több embert késztessenek arra, hogy hagyományos autóját elektromosra cserélje. Mivel a parkolási díjak sok helyen drágák, így ez egy vonzó konstrukció volt. Sok város azonban megszüntette ezt a lehetőséget. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy sor településen elkaszálták már a díjmentes parkolást

Hódmezővásárhelyen, Siófokon, Szentendrén, Ajkán, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Velencén, Pápán és Győrött is úgy döntöttek a városvezetők, hogy nem lehet a továbbiakban ingyenesen parkolni még zöld rendszámos autóval sem feltétel nélkül. Van olyan település ugyanis, ahol erre regisztráció esetén még van lehetőség így is. Nagyon úgy fest, hogy Budapest is csatlakozhat ehhez a listához.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Módosultak a zónák, emelkedtek a díjak

A közelmúltban módosították a parkolási zónákat és megemelték a díjakat is Budapesten. A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület úgy értesült, hogy a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása is megszüntetésre kerülhet hamarosan.

Ezek is érdekelhetnek!

Lavinaszerű lehet a döntés következménye

Mivel a zöld rendszámmal rendelkező gépjárművek közel 45%-a a fővárosban található, így ha valóban ez a döntés születik, az komoly következményekkel járhat, figyelmeztet az egyesület. Elképzelhető, hogy más városokban is hasonló döntést fognak hozni. Ha megszűnik a zöld rendszámmal történő ingyenes parkolás országszerte, az visszavetheti az elektromos autók iránti keresletet.

Ezt kellene tenni a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint

Az egyesület azt írja, hogy ezt az ösztönzőt több lépcsőben kellene kivezetni. Szükség volna a megfelelő kommunikációra is, hangsúlyozzák. Magyarországon a zöld rendszámos járművek a teljes állomány alig 1,5%-át teszik ki.

Ezekkel indokolják a városvezetők a döntéseiket

Az egyes városok eltérő indokokra hivatkozva vezetik ki a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának lehetőségét. Jellemző okként a csökkenő parkolási bevételeket szokták felhozni. Van olyan település, ahol arra hivatkoztak, hogy állandóan elfoglalnak egyes parkolóhelyeket nagyméretű zöld rendszámos luxusautókkal.

Érzelmi alapon születnek a döntések?

A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint nem jó gyakorlat, ha érzelmi alapon születnek a döntések, hatástanulmányok hiányában. Nem szabad egy-egy eset alapján általános érvényű következtetést levonni, írják. Az egyesület szerint bizonyos esetekben ez vezethet az ingyenes parkolás megszüntetéséhez.

Bizonytalan a jelenlegi helyzet

Sok helyen egyik napról a másikra szüntették meg a környezetkímélő autók ingyenes parkolását. Van, ahol nem tüntetik fel a parkoló órákon, hogy az adott helyen kell-e parkolójegyet venni zöld rendszámos autóra. Ez elbizonytalanítja az embereket.

Ez a meglátásuk

Az egyesület szerint a bizonytalanság miatt lehetnek olyanok, akik inkább mégsem vásárolnak e-autót vagy későbbre halasztják az elektromos autóra váltást. Leszögezik, hogy egy új technológia kezdeti költsége magas, és szükséges támogatni. Ha több e-autót fognak értékesíteni, akkor javulni fognak a méretgazdaságossági mutatók, és olcsóbb lesz az elektromos meghajtás, ezáltal maguk az e-autók is, írják. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudapestKörnyéke.hu