Sokszor gondot okozott, hogy nem tudtuk beolvasni a vonaljegyünket, mert elment a villamos, mire ez sikerült. Így rosszabb esetben elhasználtunk egy jegyet és a szolgáltatást sem tudtuk igénybevenni. A helyzet változatlan marad.
Kudarcba fulladt kísérlet
Az elmúlt fél évben azt tapasztalták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai, hogy a járművek utasterében kihelyezett matricák nem segítették céljaikat az elvárt mértékben. – derül ki a cég közléséből, amelyet az rtl.hu érdeklődésére küldtek meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Sokszor a szerencsén múlik
A portál azt követően kereste meg a BKK-t, hogy tavaly kiderült, gyorsnak és tájékozottnak kell lennie annak, aki a fővárosban mobiljeggyel szeretne utazni a villamoson, ugyanis a buszokkal ellentétben csak a szerelvények külső oldalán található QR-kód leolvasásával lehet érvényesíteni a digitális jegyeket.
Hirdetés
Új módszerrel kísérleteztek
Viszont sok utasnál előfordult, hogy mire leolvasta a jegyet, addigra záródtak az ajtók és a villamos továbbment. Így elhasznált egy jegyet és még a járatról is lekésett. Ennek orvoslására a BKK az elmúlt fél évben új mobiljegy-érvényesítési módszert tesztelt az egyik legforgalmasabb villamosjáraton, a 4-6-oson.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Azonnal érvényesíteni kell az eseti jegyeket
A bevezetéskor közölték: a két villamosjáraton a papírjegyekhez hasonlóan a BudapestGO alkalmazásban digitálisan megvásárolt, eseti utazásra szóló jegyek is érvényesíthetők lesznek a járművek utasterében található matricák beolvasásával. Az utastérben az ajtók jobb oldalánál és a vezetőfülkénél is megtalálhatók az érvényesítéshez szükséges matricák. Az eseti jegyeket azonnal érvényesíteni kell.
Nem vettek több jegyet az utasok
A kedvezőtlen tapasztalatok miatt a BKK nem bővíti azoknak a járműveknek a körét, amelyeken a kódbeolvasás az utastérben is lehetséges. Noha nem tették hozzá, hogy pontosan milyen célok nem teljesültek, de a portál úgy tudja, ez azt takarja, hogy az utasok nem vettek ezáltal több jegyet.
Letelepedtek a QR-kód közelében
A rutinos bliccelők követték azt a módszert, amit korábban „offline” csináltak: lehorgonyoztak a QR-kódok mellett és csak akkor érvényesítették a jegyet, ha feltűntek az ellenőrök. Az „offline” módszer ugyanaz, csak ebben az esetben a jegykezelő mellett áll ugrásra készen a tapasztalt lógós.
A becsületes utasok szívják meg
A BKK által választott megoldással ugyanakkor csak egy gond van: ahol marad a régi rendszer, ott a becsületesen utazni kívánó utasokat büntetik azáltal, hogy azt kockáztatják lemaradnak a villamosról csupán azért, mert nem tudják időben érvényesíteni jegyüket.
Az NFC lehet a megoldás
A BKK azonban vizsgált más lehetőséget is: a jármű belsejére felhelyezett QR-kódos módszerrel párhuzamosan az NFC technológia bevezetésének lehetőségét. Ezzel egyetlen érintéssel beolvashatóvá válna a digitális jegy vagy bérlet, ami jelentősen gyorsítaná a használatot.
Ez azonban még várat magára
„Szeretnénk minél előbb bevezetni ezt a kényelmi funkciót, azonban a tesztelés és a bevezetés részleteiről csak azok befejezése után szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot” – válaszában a cég. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt kép: MTVA/Jászai Csaba.)