Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a két budapesti egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében. Ez volt az az ügy, amiben egy HR-es több mint hetven embert rögzített úgy munkavállalóként, hogy azok sosem dolgoztak a kórházban. Az ügyben a János kórház és egy pesti oldalon lévő kórház érintett. Az esetre azt követően derült fény, hogy a János kórház igazgatója 2022 májusában feljelentést tett a nem mindennapi csalássorozat miatt.

Egy házaspár működtette a rendszert

A vádirat szerint az 50 éves nő 2016 végétől 2021 elejéig, majd 2021 júniusától 2022 májusáig két budapesti egészségügyi intézményben is dolgozott személyügyi vezetőként. Az első intézményben a nő a bérszámfejtőként dolgozó társával megegyezett abban, hogy jogtalan haszonszerzés végett az intézmény illetményszámfejtő rendszerében tényleges munkavégzést nem teljesítő, fiktív munkavállalókat rögzítenek és részükre különböző járandóságokat utaltatnak ki.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Fiktív dolgozókat foglalkoztattak 

A két terhelt összesen 51 fő fiktív dolgozót – elsősorban ápolót, szakápolót, asszisztenst, szakasszisztenst – vett nyilvántartásba. A nő a fiktív jogviszonyokhoz személyügyi aktákat is vezetett, az ahhoz szükséges hamis okiratokat pedig maga készítette el. A második intézménynél a nő a bérszámfejtési adatrögzítést már maga végezte el.

A János kórházban történt az eset

“Amikor még a János Kórházban dolgoztam, találkoztam olyan emberek neveivel, akikkel soha nem dolgoztam együtt, és ugyan rákérdeztem, hogy ez miként lehet, de választ nem kaptam” – idézte vissza a fura történéseket Erzsébet. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felvitte az osztályra a bérszámfejtés papírjait

A János kórház dolgozója arról beszélt, hogy “volt egy rendőri megkeresés az egyik betegünkre vonatkozóan, amire azonnal el kellett küldenünk a választ, ezért megkértek, hogy haladéktalanul vigyem le a postázóba a megcímzett borítékot. Ha pedig már ott jártam, megkértek, a bérpapírokat tartalmazó borítékokat vigyem fel az osztályra, ne kelljen csak emiatt mást elküldeni”. 

Szólt a főnővérnek 

Visszafelé Erzsébet végignézte a neveket, elsősorban azért, hogy külön tegye az orvosokra és a nővérekre vonatkozó borítékokat.  Ekkor tűnt fel, hogy olyan személyeknek is jár fizetés, akiket soha nem látott az intézményben. “Ezt szóvá is tettem a főnővérnél, aki azt felelte, nem baj, ne foglalkozzak vele, csak adjam oda a leveleket. Na innentől kezdve sohasem mehettem a bérpapírokért, de azt a postázó könyvben kiszúrtam, hogy ezek visszamentek a személyzeti osztályra, a HR-re.”

Takács Péter tett feljelentést 

A nő beszámolója alátámaszthatja azt a büntetőeljárást, amelynek lényege, hogy fiktív foglalkoztatással okoztak kárt két budapesti kórháznak. Az ügyészség közleménye szerint az ügy 2022 májusában indult, miután egy fővárosi kórház igazgatója feljelentést tett az intézmény egyik vezető beosztású HR-ese ellen. A kórházat akkor a jelenlegi egészségügyi államtitkár vezette. 

Félmilliárddal károsította meg a két intézményt 

Az 50 éves nő 2021-ben olyan személyeket rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban, mégis elutaltak nekik 11 hónap alatt több mint 246 millió forintot. Az elkövetők egy másik budapesti kórházat 332 millió forinttal károsítottak meg.

Az ismerőseiket foglalkoztatták

A személyügyi vezető és a bérszámfejtő fiktív dolgozóként kezdetben a családi és ismeretségi körükbe tartozó személyeket és saját banki adataikat rögzítették a rendszerben, azonban a későbbiek során cselekményükhöz a személyügyi vezető 60 éves férje és a házaspár közös ismerőse – az ügy további két fővádlottja – is segítséget nyújtottak a fiktív munkavállalóként rögzítendő személyek személyes, illetve banki adatainak megszerzésével és átadásával.

Maguk vették fel a pénzt 

Ennek keretében a 60 éves férfi a cége alkalmazottjaival és családtagjaikkal havi juttatás fejében bankszámlákat nyittatott és a számlákhoz tartozó bankkártyákat – azonos PIN-kódra állítással – tőlük elkérte, majd budapesti és vidéki ATM-automatákból maga vette fel a rendszeresen utalt fiktív járandóságokat. A házaspár közös ismerőse jellemzően a saját ismeretségi körébe tartozó személyeket vett rá arra, hogy a bankszámláikra érkező összegeket azokból járó kisebb jutalék megtartása mellett havi rendszerességgel készpénzben felvegyék és átadják neki.

Vádat emeltek 

A Fővárosi Főügyészség az egykori személyügyi vezetőt a bérszámfejtővel együtt elkövetett cselekménye miatt társtettesként, további egy esetben tettesként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével, továbbá többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

Letöltendő börtönt kértek 

A két férfi a csalásokhoz nyújtott bűnsegédlet, ezen túlmenően a férj és a bankszámlákat rendelkezésre bocsátó 43 vádlott pedig pénzmosás bűntette miatt állhat bíróság elé. Az ügyészség a HR-esre, annak férjére, valamint a közös ismerősükre is letöltendő börtönbüntetést kért. További 11 személyre ugyancsak letöltendőt, míg a többi terheltre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Összeomlás szélén az osztályok

Tegnap írtunk arról, hogy óriási bajok vannak a János kórházban, a Belgyógyászati osztályok betegellátása az összeomlás szélén van, miután felmondott 6 ápoló. Közülük hárman azért mentek el, mert nem fizette ki nekik a kórház a túlórájukat. A cikkünket ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: János kórház