Több mint húsz éve az agglomerációban él Csepregi Éva, aki élvezi ennek minden előnyét és olykor hátrányát. A Neoton Família énekesnője több mint két évtizedig lakott Tahitótfaluban, egy éve azonban megtalálta álmai lakását egy szentendrei lakóparkban, a Bükkös-patak mellett. Éva idén október 22-én ünnepli 65. születésnapját, ennek apropóján nemcsak az új otthonáról mesélt a Budapestkörnyéke.hu hírportálnak, de elárulta azt is, hogy mit fejlesztene leginkább az agglomerációban.
Amikor egy olyan nagy koncerted van, mint legutóbb az Arénában, mennyivel korábban indulsz el Szentendréről, hogy biztosan odaérj?
Hozzászoktam már a hosszabb utakhoz, hiszen legalább 20 évig éltem Tahitótfaluban. Utálok elkésni, ezért mindig rászámolok egy kicsit az utazásra. Élvezem, hogy Szentendrén élek, mert olyan érzés, mintha a harmadik kerületből kellene elindulnom, közelinek tűnik a főváros. Ha a Sportarénába kell beérnem, háromnegyed órával korábban indulok el, így mindent beleszámolva kényelemesen odaérek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Átlagosan milyen menetidővel számolsz Szentendre és Budapest között?
Fél órát szoktam számolni, és ez általában elég is. Egyébként, ha tévéinterjúra megyek, már nem kockáztatok, mindig kifestem magamat otthon előre, így amikor odaérek, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Egyszer jártam úgy, hogy Tahitótfaluból indultam el az RTL Klub stúdiójába, de akkora dugó volt, hogy a kocsiban kellett kisminkelnem magam, a mikroportot pedig szinte az utcán tették fel rám. Tanultam az esetből, így mindig felkészült vagyok.
A dugók, torlódások mennyire nehezítik meg az életed, mit csinálsz a dugóban, énekelsz?
Igen, az is előfordul, hogy a dugóban énekelek be és elkezdek dudorászni. A rádió állandóan szól, mert ilyenkor adódik igazán alkalmam arra, hogy meghallgassam a híreket. Imádom a Retrot és a Sláger Rádiót, de nagyon szeretem hallani az emberi beszédet, így a Kossuth Rádiót és a többi olyan hírcsatornát is szívesen hallgatom, ahol tájékozódhat az ember. Szentendréről egyébként könnyen megközelíthető a város, dugók pedig mindenhol vannak.
Fiatalok, idősek, ismeretlenek együtt buliznak a koncertjeiteken, honnan az energia? Az agglomerációban töltődsz fel?
Ez is hozzájárul, hiszen mindig kifelé vágyódtam a fővárosból. A 18. kerületben nevelkedtem, ami szintén családi házakkal, növényekkel tarkított környezet volt, és ezt körülvette egy kisebb falusi hangulat. Most is van egy kis kertem, ahol nyugodtan kiélhetem a magam kedvteléseit, nem beszélve arról, hogy a kilátás mennyi mindent ad az embernek! Itt mindig fel lehet töltődni, és ha kinézek az ablakon, nem egy tűzfalat látok, hanem a Bükkös-patakot, aminek a partjára bármikor lemehetek sétálni. Ez olyan paradicsomi idill, amit a főváros nem tud megadni, de legyünk őszinték, mindannyian Budapest-centrikusak vagyunk, így engem is sok minden köt a városhoz. Sokan megkérdezik tőlem, hogy honnan az energia, és erre egyszerű a válasz: szeretem a színpadot és szeretek ott lenni. Persze az ember elfárad, hiszen a legutóbbi koncertünk az Arénában háromórás volt, mégis valahogy úgy érzem, hogy a siker rengeteg energiát tud adni. Számomra öröm, hogyha látom, hogy jól érzi magát a közönség, vagy ha jól sikerül a koncert, ezek mind plusz töltést jelentenek. Bevallom, sokat is törődöm magammal: minden másnap jár hozzám egy tornatanár, így a rendszeres mozgás is jelen van az életemben. Igyekszem fitten tartani magam, mert az az elvem és a gyakorlat is bizonyítja, hogy a fotelból vagy az ágyból nem lehet a színpadra pattanni.
Korábban is az agglomerációban találtad meg álmaid otthonát, nemrég azonban Tahitótfaluból Szentendrére egy a Bükkös-patak melletti lakóparkba költöztél. Miért döntöttél Szentendre és a jelenlegi lakásod mellett?
Elsősorban azért, mert változások álltak be az életemben. Elváltam a páromtól, akivel együtt építettük azt az óriási tahitótfalui házat. Az a háromszintes, 320 négyzetméteres családi ház a hatalmas kerttel még hármunknak is nagy volt. A fiam, Dávid sem akart ott maradni, és neki mindig is Szentendre volt a szíve csücske. Mázli, hogy abban a lakóparkban, ahová ő költözött, éppen eladóvá vált akkor egy lakás, amikor nekem is sikerült eladnom a nagy házat. Lecsaptam a szentendrei lakásra, így ugyanabban a lakóparkban élünk a fiammal. Mindig szerettem Szentendrét, egyszer már éltünk is itt, amikor Dávid még kicsi volt, és az akkori otthonunk nem is volt olyan messze a mostanitól.
A művészet és a lakberendezés találkozott egymással, hiszen szinte mindent felújítottál, hogy az új otthonod tökéletes legyen. Mennyire volt nehéz mestert találni? Te intézed a felújításokat? Nem dolgoznak a mesterek drágábban, amikor megtudják, hogy ki a megrendelő?
Nekem szerencsém volt, mert a mesterembereket vagy a lakberendező hozta – ami nagyon jó ajánlólevél volt –, vagy pedig egy baráti házaspárnak a munkatársai jöttek hozzám, akik szintén rettentő pontosan dolgoztak. Számomra a felújítás igazi áldás volt: gyorsan elkészült a lakás és nem éltek vissza a nevemmel és az ismertségemmel. Semmiféle hátrány nem ért, és nem éreztem azt sem, hogy nekem drágábban csináltak volna meg bármit is.
Miért szereted Szentendrét?
Szentendrének varázslatos hangulata van, amit a magaménak érzek. Szeretem, ha már maga az út – ami a lakóhelyemhez vezet – is szórakoztató és szép. Így vagyok Szentendrével is: szinte minden házat megcsodálok, különösen tetszetnek a műemlékszerű építmények, kicsit olyan, mint amikor az ember a Budai Várnegyedben lakik. Az is ajándék a sorstól, ha valaki ilyen helyen lakhat.
Szentendrének milyen szolgáltatásait használod, és miért mész be inkább a fővárosba?
Szentendre számomra nagyon kényelmes, gyakorlatilag minden egy karnyújtásnyira van. Ezért is szerettem bele a vidéki életbe, mert az intéznivalók sokkal egyszerűbbek, mint egy nagyvárosban. Laktam én a Retek utcában is Budapest második kerületében, de mindig gondot jelentett, ha el kellett menni a postára, vagy a bankba. Természetesen most is autóval közlekedek, de itt minden sokkal emberközelibb: személyesen ismerjük egymást, sokkal jobban odafigyelnek az emberek a másikra a bankban, a postán, és a közértben is. Ettől függetlenül van, amihez én is ragaszkodom. Például a Római-partra járok fodrászhoz, manikűrre, pedikűrre és kozmetikába is.
Az interjúd megjelenésének napján, október 22-én van a születésnapod. Hogyan ünnepelsz?
Nálunk több lépcsőben zajlik az ünneplés, különösen most, hogy kisebb lakásba költöztem. Korábban sokan is elfértünk a nagy házban, de ezúttal meg kell osztanom a társaságot, úgyhogy elég hosszú ünnepségsorozat veszi kezdetét hamarosan: jönnek a barátnők, a zenekar, és természetesen a család. Érdekes, hogy a zenekarral manapság sokkal inkább megünnepeljük ezeket a napokat, mint a régi időkben. Számunkra fontos, ha valakinek születésnapja, vagy névnapja van, de a karácsonyt és a nagyobb ünnepeket is megtartjuk. Nem csinálunk állandó partikat, ajándékot viszont mindig veszünk egymásnak. A családdal csak a szülinapokat szoktuk megünnepelni, a karácsony pedig arról szól, hogy együtt vagyunk.
10 év múlva milyennek szeretnéd látni az agglomerációt, ha rajtad múlna, min változtatnál, hogy jobb legyen?
Nem is tudom, hogy meg lehet-e oldani, mert a közlekedés elég macerás. Nemcsak Szentendrére gondolok, úgy látom, hogy mindenfelől nehézkes a bejutás. Abból a szempontból viszont jól fejlődünk, hogy szinte ki sem kell mozdulni Szentendréről, mindent el lehet helyben intézni, és ez csak jobb lesz. Úgy veszem észre, hogyha az ember viszont kocsival akar közlekedni, egyre rosszabb a helyzet. Óriási lenne, ha ez megváltozna! Persze lehetne közlekedni HÉV-vel is, csak az is nagyon hosszadalmas, és nem mindegy, hogy mi az ember foglalkozása. Engem nem zavar, hogyha megismernek, mert szeretek az emberekkel kommunikálni, de előfordul, hogy a ruhazsákon kívül vinnem kell még a berendezést is magammal, így én egyelőre biztosan nem tudnék áttérni a tömegközlekedésre. Viszont a hajózást felfejleszteném, hiszen ott a Duna, és a belvárosban már vannak hajójáratok. Ezt a közlekedési formát felturbóznám és népszerűsíteném.
Kiemelt kép: illusztráció, fotók: Csepregi Éva
