30 millió forint pályázati pénzt nyert el két, fideszes kötődésű egyesület a fideszes többségű Pest Megyei Közgyűlés által szétosztható pénzekből. A pénz egyébként a Samsung gödi beruházásának adójából származik, amelyet a kormány elvont Gödtől, és a megyei közgyűlés kezébe adta.

Polgármester-jelölt volt az elnök

Az egyik nyertes a Cs. Torna Egyesület, amelyet azért nevezünk fideszes kötődésűnek, mert a vezetője az a Bánhidi Balázs, aki 2019-ben polgármesterjelöltként indult Csömörön a Fidesz színeiben, és a kormánypárt helyi szervezetének elnöke is. Az egyesület elnöke is ő, az egykori magyar bajnok válogatott atléta, a szakosztályvezetőt pedig Bánhidi Bencének hívják – írja a Telex.

Buszra kapták

Az egyesület autóbusz beszerzésére nyert 13,7 millió forintot. Bánhidi Balázs ellen tavaly garázdaság miatt indult eljárás, mert a gyanú szerint megütött egy helyi férfit. A sértett elmondása szerint egy olyan kommentet kért rajta számon Bánhidi Balázs egy áruház parkolójában, amelyet nem is ő írt. Az ügyet a rendőrség előbb lezárta, majd a sértett panasztétele után az ügyészség nyomozást rendelt el, amely azóta is folyamatban van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újságot adnak ki

A másik nyertes 15,9 millió forinttal a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány – írta októberben a 444.hu. A szervezet nem Csömörön, hanem Dunakeszin van bejegyezve, helyben nem végez tevékenységet, a pályázat szerint azonban az elnyert összegből egy ingyenes, 24 oldalas, színes havilapot juttat el a csömöri háztartásokba. Az alapítvány fideszes kötődéséről mindjárt szó lesz, egy másik támogatás kapcsán.

Önkéntes tűzoltóknak, sportegyesületnek, táncosoknak nem jut

„Nyolc éve működünk, többnyire a hivatásos tűzoltók előtt kiérünk helyszínre” – mondta a 28 önkéntessel működő Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka. Szőke Zoltán szerint nagy szükség lett volna az önkormányzattól kapott szertár felújítására, mert az épület beázik, fűtés nincsen benne.

Az önkormányzat és a katasztrófavédelem ad nekik pénzt

„Politikamentes szervezet vagyunk, azért jöttünk létre, hogy ne legyen tűz miatt haláleset Csömörön” – mondta, megjegyezve, hogy épp egy tragikus haláleset után alakult meg az egyesület. „Van bőven feladatunk, akár a tűz oltását is elkezdjük, volt, hogy a kisebbeket el is oltottuk, mielőtt lángra kapott volna az egész épület vagy a hivatásosok kiértek volna” – mondta az önkormányzat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság forrásaiból működő egyesület vezetője.

Nem fontos a táncház sem

Nem kapott semmit a megpályázott 1,6 millió forintból a hagyományőrző Tiszta Tánc Színház Egyesülete sem. Az egyesület alelnöke elmondta: egy kistérségi fesztivált szerveztek volna jövő márciusra, ahol a csömöri énekkar, táncosok, zenészek együtt léphettek volna fel.

Ők sem kaptak

A Mátyás Király Alapítvány, amely 16 milliót kért interaktív informatikai terem kialakítására a helyi általános iskolában, a helyben működő Krammer Teréz Zeneiskola Alapítvány, amely 942 ezer forintra pályázott a VI. Csömöri Fúvószenekari Találkozó színpadi és hangtechnikai feltételeinek biztosítására, a helyi pingpongegyesület, amely 900 ezer forintra pályázott eszközök beszerzéséhez és a helyi polgárőrség, amely 1,87 milliót kért volna a közbiztonságot erősítő egyesület autójához egy beálló kialakítására.

Négy milliárd civil szervezeteknek

Miután a kormány nem tudott megállapodni a nyáron a Norvég Alappal, amely 77 milliárd forintjából civil szervezeteket is támogattak volna, 4 milliárd forintot a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül szétosztottak. Itt is feltűnően sok a kormánypárthoz kötődő nyertes. Erről a nyáron számolt be a BudaPestkörnyéke.hu.

15 millió forint 81 szervezetnek

A lehetséges legnagyobb támogatást, 15 millió forintot 81 szervezet kapott, köztük csak 26 olyat találtak, amelynél nem mutatható ki egyértelműen kormánypárti politikai kötődés. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dabason számolhatják a pénzt

A Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) nevű szervezet, amelynek elnökeként a birosag.hu a város fideszes polgármesterét, Kőszegi Zoltánt tünteti fel. A szervezet régóta aktív a helyi politikában, a legutóbbi választásokon a kormánypárti képviselők nagy része DAFI-Fidesz közös jelöltként indult.

Dunakeszin a szálak Tuzson Bencéhez vezetnek

Tizenötmilliós támogatást kapott akkor is a már említett Közép-magyarországi Régióért Alapítvány. Ennek kuratóriumi elnöke Dr. Benkovics Boglárka a 2019-es önkormányzati választáson a helyi választási bizottság elvileg független, választott tagja és elnökhelyettese volt, amikor a Fidesz delegáltja ugyanebben a bizottságban főnöke, Dr. Turi György, a helyi, Tuzson Bence országgyűlési képviselőhöz köthető ügyvédi iroda egyik tulajdonosa volt – írja a fideszes háttérről egy helyi ellenzéki képviselő.

Megalakultak, nyertek

Ilyen például a Tápiószentmártoni Aranyszarvas Nyugdíjas Egyesület, a Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesület, valamint az Életmód váltásért a Dél-alföldön Egyesület – ezeket mind 2020-ban regisztrálták. Még náluk is fiatalabb a Budaörsi Székely Kör Egyesület és a Csömöri Asztalitenisz Klub Egyesület, őket csak 2021-ben vették nyilvántartásba, vagyis a pályázatuk benyújtásakor csak pár hónapja léteztek hivatalosan, ennek ellenére az elnyerhető legnagyobb összeget kapták.

Mire is?

A Városi Civil Alap holnapjára kikerült dokumentumból nem derül ki, pontosan milyen célra nyertek el közpénzt az egyes szervezetek.

Címlapfotónk a Bánhidi Balázs egyesületéhez kapcsolódó cselgáncsterem átadásán készült.