A furgon áttért a szembesávba, majd egy személyautóval ütközött. Az autó sofőrje minden igyekezete ellenére sem tudta elkerülni a balesetet. A két jármű sofőrjét, valamint a személyautó utasát kórházba kellett szállítani.

Egy pillanat alatt megtörtént a baj

Hétfő délután egy leesett mobiltelefon okozott komoly balesetet Vecsésen. Egy Peugeot Expert furgon haladt a Market Central felől Vecsés központja felé a Széchenyi utcán. A 141. számú épület, azaz a vecsési városgondnokság előtti szakaszon a középkorú sofőr vezetés közben elejtette a mobilját, persze reflexből azonnal lehajolt érte, ám a kormányt ezzel a lendülettel el is húzta balra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baleset helyszínén készült fotó

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mindkét autóban komoly anyagi kár keletkezett

Így történt a baleset

A Peugeot áttért a szembejövő oldalra és a Vecsés felől érkező Honda Civicbe rohant, bár annak fiatal sofőrje megpróbálta kikerülni a furgont. A Honda a gondnokság előtti területre csapódott, a furgon pedig visszasodródott a jobb oldalra és nekiütközött egy távközlési oszlopnak, amely nem dőlt ki, de eltört.

Nagy erejű volt az ütközés

Autómentővel szállították el a furgont

Ezek is érdekelhetnek!

Mindenütt alkatrészek hevertek

A személyautó szinte rommá tört

A légzsákok életet menthettek

Mindkét járműben kirobbantak a légzsákok, így szerencsére senki sem sérült meg súlyosan, de a két sofőrt, illetve a Honda fiatal lány utasát is kórházba szállították a mentők. A fővárosi hivatásos tűzoltókat is riasztották a karambolhoz, ők áramtalanították a mozgásképtelen járműveket. A helyszínelés és műszaki mentés időtartama alatt teljesen lezárták a Széchenyi utca érintett szakaszát, az autósok az út mellett elterülő mezőn tudták kikerülni a balesetet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A baleset helyszínén készült fotók – Forrás: Autómentés Mayer