Kihirdették a Virágos Magyarország verseny győzteseit. Budapest környékén Veresegyház, Etyek nyerte el az idén a legvirágosabb hazai településnek járó elismerést, a kerületek között pedig a 4. kerület lett a legvirágosabb.

320-an pályáztak az elsimerésre

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zsűrizés

2021-ben a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok alapján zajlott az értékelés, míg a nagyobb települések egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes jelenléttel történő zsűrizést is.

Újítás

Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Veresegyház, Etyek

A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat.

Zöld utca Etyeken

Forrás: Facebook/Virágos Magyarország

4. kerület

A fővárosi kerületek közül a 4. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri: a Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el.

Veresegyház főkertésze is díjat kapott

A Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíjában idén Makó és Poroszló részesült. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett. A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Pétert tünteti ki az év főkertésze elismeréssel.

Európai verseny

Az Európai Városok és Falvak versenye az elmúlt két évben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd Magyarországot.

Sorra szépülnek meg a közterületek

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, amely megállapította: az idén is folytatódott az a tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztés zajlik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Virágok Veresegyházon – Forrás: Facebook/Virágos Magyarország