Néhány terméket szinte ugyanannyiért lehet kapni, mint ha idehaza vennék hatósági áron. Önmagában nem az nullaszázalékos áfakulcs a megoldás, ugyanis idehaza nagyon súlyos problémák vannak a hazai élelmiszeripar versenyképességével

Egyértelműen jobban megéri

Lengyelország sem olyan olcsó már, mint korábban, de az élelmiszerek terén egyértelműen veri hazánkat – derül ki a Világgazdaság cikkéből. A lap munkatársa magyar határtól 300 kilométerre lévő Zakopanéban járt, ahol sok magyar turista van, akik a városnézést összekötötték a hétvégi nagybevásárlással.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meghökkentő különbségek

Néhány élelmiszer szinte sokkolóan olcsóbb volt, mint Magyarországon. A legszembetűnőbb különbséget a hazai Lidlben 700 forintért kapható Pilos Edam sajtnál találtuk, amely 5 zlotyba, azaz (87 forintos árfolyamon számolva) mintegy 430 forintba került.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Más termékek is jóval olcsóbak

Ugyancsak hasonló árakkal találkoztak a margarinoknál, amelyek itthon már szintén 800–900 forintos sávban kaphatók, itt az összehasonlítást nehezíti, hogy az összes termék lengyel volt, de így is majdnem fél áron lehetett megvenni a hazai kínálathoz képest. 

Piaci áron annyi a csirkemell, mint itthon hatósági árral

A nagy átlagban tényleg a legtöbb termék olcsóbb Lengyelországban, 1 kiló csirkeszárny 1131 forintba, a vöröshagyma 348 forintba, a szeletelt sertéskaraj pedig 957 forintba került. A csirkemellből többféle is volt a pultban, a 40 zlotys, 3500 forintos mellett akár már 20 zlotyért, tehát 1700-1800 forintért is lehet vásárolni a magyar hatósági áras termékkel szinte azonos áron.

Nem az áfa mértéke számít

Bár Lengyelországban az alapvető élelmiszerek áfakulcsa nullaszázalékos, Magyarországon is több termék áfáját 5 százalékra csökkentették korábban, tehát ez önmagában nem magyarázza, hogy ekkora különbség van az árakban.

Hatalmas gondok a hazai piacon

Sokkal inkább lehet döntő, amire a Magyar Nemzeti Bank egyik jelentése is felhívta a figyelmet, hogy nagyon súlyos problémák vannak a hazai élelmiszeripar versenyképességével, lényegében az magyarázza a 40 százalékos élelmiszer-inflációt.

Tele van hazai termékekkel a polc

Mindenesetre az is jól látható volt a lengyel Lidl termékkínálatában, hogy sokkal több a lengyel termék, mint az itthoni áruházakban a magyar, különösen igaz ez például a tejtermékekre, amelyek között Magyarországon alig találni hazai márkát. 

Ausztria viszont nem éri meg

A Telex viszont egy osztrák és egy magyar Lidl árszínvonalát hasonlította össze. Egyik legfőbb megállapításuk, hogy ha csak a blokkon lévő végösszeg számít, akkor kár pazarolni az üzemanyagot. Az egyik ingázó a portálnak azt mondta, tudatosan nem hagyja magát belesodorni az árháborúba, nagyon nem is kezdi összehasonlítgatni a hazai és a külföldi árakat.

Okosan csinálják

Az egyik ausztriai áruházláncnál természetesen kihasználja azt a lehetőséget, hogy egy bevásárlásnál négy termékre ráteheti a 25 százalékos kedvezményre jogosító matricát – nyilván a drágábbakra ragasztja őket. Másrészt azért figyeli az akciókat, gyűjti a pontokat az osztrák üzletben. „Nem vagyunk bespejzolósak, munka előtt beugrom pár dologért a munkahelyem melletti boltba. Hétvégén viszont Mosonmagyaróváron tartunk nagybevásárlást. Külön kimenni Ausztriába vásárolni ugyanis biztosan nem éri meg” – magyarázta az illető.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelte képünk forrása a Facebook.)