Többtucatnyian fordultak meg vagy tolattak vissza a hétvégén az M1-es és az M3-as autópályán történt balesetek helyszínein – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.

Kilométeres torlódás

Vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki – írták. A Magyar Közút kamerája rögzítette, hogy többtucatnyian „gondolják jó ötletnek” mindkét helyszínen, hogy a torlódást elkerülve inkább megforduljanak vagy visszatolassanak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel – közölték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jó ötletnek gondolják

„Augusztus 22-én, vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki. Ekkor rögzítették kameráink, ahogyan egyszerre több tucatnyian gondolják jó ötletnek mindkét helyszínen, hogy a nem kívánatos torlódást elkerülve inkább megfordulnak vagy visszatolatnak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel.” – olvasható a Magyar Közút által közzétett Instagram posztban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Erre hívják fel a figyelmet

A cég felhívta a figyelmet, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék ezt a példát, hiszen nemcsak szabályt sértenek, hanem balesetveszélyes helyzeteket teremtenek és megnehezítik a mentésben részt vevők munkáját is.

Utolsó nyári hétvége

 
„Az előttünk álló utolsó nyári hétvégén is várhatóan nagy lesz a hazai és a nemzetközi forgalom is a gyorsforgalmi utakon, így sajnos könnyen előfordulhat, hogy torlódással is járó balesetek lassítják majd a közlekedőket.” – folytatják.

Érdemes tájékozódni

„Hétvégén még indulás előtt és egy esetleges torlódás közben is, meggondolatlan akciók helyett érdemes az aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalunkon tájékozódni, figyelni az autópályák felett kihelyezett digitális változtatható jelzésképű tábláinkat, hiszen egy-egy baleset vagy munkavégzés esetén ezeken a táblákon is folyamatosan frissülő közlekedési információk láthatók, melyek segítenek a további útvonal megtervezésében.” – zárják soraikat.

A döbbenetes felvételek itt nézhetők meg:

Nem egyedi eset

Sajnos az, hogy valaki forgalommal szemben próbál meg közlekedni az autópályán egyáltalán nem egyedi eset. Itt a BudapestKörnyéke.hu hírportálon július közepén írtuk meg, hogy többen is ezzel a veszélyes manőverrel veszélyeztették a közlekedőket.

Kapcsolódó:

Felvették a kamerák

A megdöbbentő húzásokat szintén a Magyar Közút kamerái rögzítették. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a társaság szakemberei nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos a kihelyezett jelzések követése az ilyen esetek elkerülése érdekében.

M0, M3

Július 16-án, pénteken az M0-ás autóúton, 17-én, szombaton délután pedig az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán döntött úgy ismeretlen okból egy-egy sofőr, hogy nem megfelelő számukra a szabályos menetirány.

Fékbe taposott

A közösségi oldalakon megjelent információk szerint az M0-áson a sofőr a középső sávban haladva állóra fékezett, majd megfordult az autópálya kellős közepén és úgy haladt tovább. Az M3-ason szembehajtó sofőr pedig legalább 4-5 kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben.

Idióták?

Gyakran szidják az ilyen figyelmetlen sofőröket és szinte mindenki idiótának nevezi őket, azonban érdemes tudni, hogy százezrek kaptak eddig úgy jogosítványt Magyarországon, hogy nem autóztak önállóan autópályán.

Átverik őket a tanfolyamon

A vezetési tanfolyamnak ugyan része az autópályán történő gyakorlás, azonban a legtöbb oktató átveri a kezdő vezetőket és legfeljebb pár percet egy bevezető szakaszon autóznak velük. Mivel a kezdő sofőr azt sem tudja hol van, vélhetően a sok sáv, sok autó miatt elhiszi, hogy autópályán járt, de a közlekedést ténylegesen nem gyakorolják be. 

Teljes gyakorlatlanság

A városokat nagyívben elkerülő vidéki autósok végkép gyakorlatlanok az autópályákon. Nem csoda, hogy nemrég Bátaszék környékén egy Suzuki sofőrje vélhetően megvolt arról győződve, hogy egy főúton halad. Tulajdonképpen igaza is volt, csak, nem a 6-os főúton, hanem az M6-os autópályán, ez pedig nagy különbség. Erről is készült videó, itt nézheted meg.

Rendőrségi tapasztalat

A rendőrség szerint vannak, akik „benézik” a táblákat, és a gyorsforgalmi útra rossz irányból hajtanak fel. Az elkövetők általában az adott út rossz kitáblázottságára, a nem megfelelő helyismeretükre, vagy a lekopott, nem igazán látható útburkolati jelekre hivatkoznak, de olyan is akad, aki a GPS-t hibáztatja. Az esetek nagy részében azonban a járművezetők elismerik a felelősségüket, hogy szándékosan vagy véletlenül a forgalommal szemben hajtottak be az egyirányú utcába.

Érdemes felhívni a rendőrséget

Az összes balesethez képest ugyan meglehetősen ritka a forgalommal szemben közlekedés miatt bekövetkezett balesetek száma, ám azok az átlagosnál jóval nagyobb arányban követelnek emberéleteket. A legtöbbször ugyanis frontálisan és nagy sebességgel ütköznek a járművek. Ezeket a baleseteket a szabályosan közlekedő járművezetőknek nagyon nehéz elkerülniük. Éppen ezért fontos, hogy ilyenkor ne csak dudáljanak, vagy fénykürttel jelezzék a szabálytalanságot az autósok, hanem hívják a rendőrséget is – tanácsolják a rendőrség hivatalos oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Magyar Közút videorészlet