A jelenleg 30 éves férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték még 2019-ben. Azzal vádolták meg, hogy több embert próbált megölni egy bombával. A férfit akkor úgy tűnt, csak 30 év múlva bocsáthatják feltételes szabadlábra, most azonban fordulat állhat be az ügy kapcsán.

Súlyos ítélet született

2019. március 12-én jogerős másodfokú ítélet született a Teréz körúti robbantó sorsa felől. A hivatalos megfogalmazás szerint emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, terrorcselekmény bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a férfit a Fővárosi Ítélőtábla. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Úgy tűnt, csak évtizedek múlva szabadulhat

Az akkori ítélet alapján elképzelhetetlennek tűnt, hogy a robbantó mostanában szabadlábra kerüljön. A kikötés ugyanis az volt, hogy csak 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az új magánszakértői vélemények fordulatot eredményezhetnek

Az elítélt meghatalmazott védője 2023. május 23-án perújítási eljárást kezdeményezett az ítélet kapcsán. Új magánszakértői véleményeket csatolt az indítványához. A robbantó adathordozóit elemző informatikus, a róbbantószerkezetet kivizsgáló elektronikai mérnök, vegyész szakértő, valamint a robbantó személyiségét és vallomását elemző pszichológusi véleményeket is tartalmazza a bizonyíték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fel kell menteni a férfit?

A védő álláspontja határozott. Az új bizonyítékok fényében nincs más lehetőség, minden bűncselekmény alól fel kell menteni az elítéltet. Hogy ez valóban így lesz-e, az kérdéses.

Ez a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség álláspontja

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a védői perújítás kérelem elutasítását kérte. Bár az említett bizonyítékok valóban újak, ugyanakkor a védői indítvány a bizonyításból származó és megindokolt bírói mérlegelő tevékenységet támadja. Ez azonban nem eredményezheti perújítási eljárás alapját.

A robbantás még 2016-ban történt

2016 szeptember 24-én 22:36:18-kor robbant egy bomba a Teréz körút 4. szám alatti ingatlan bejáratánál. Egy felújításra előkészített üres üzlethelyiség előtt történt a detonáció. Az eset következtében többen is súlyosan megsérültek.

Egy rendőr életveszélyes állapotba került

Andrikó Szabina rendőr törzsőrmester a robbanás következtében életveszélyes sérüleseket szenvedett. Vantara László rendőr törzsőrmester súlyos, egy taxisofőr könnyű sérülésekkel megúszta az esetet.

Ezek is érdekelhetnek!

A két rendőr lehetett a támadó célpontja

Akkor Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány másnap este bejelentést tett. Kijelentette, hogy egyértelműen a két rendőr törzsőrmester volt a támadás célkeresztjében. Egy házi készítésű szögbombával követhette el a férfi a támadást.

A robbantónak nem volt társa

A Teréz körúti robbantó egyedül dolgozott, senki nem segítette a nyomozás adatai szerint. Közel egy hónappal később, 2016. október 19-én Keszthelyen fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: RTL Híradó