A budai rendőrök lekapcsoltak egy férfit, aki a gyanú szerint több embert is meglopott a Déli pályaudvarról induló vonatokon.
Az utasoktól lopott
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 1. Kerületi Rendőrkapitánysága többrendbeli lopás gyanúja miatt folytat eljárást egy salgótarjáni férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. május 7. és június 9. között a Déli pályaudvarról induló vonatokon négy utastól tulajdonította el a pénztárcáját, illetve táskáját a bennük tárollt iratokkal, bankkártyákkal és pénzzel együtt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Beszélgetni kezdett velük
A nyomozás adatai szerint a tolvaj minden esetben megpróbált kontaktust teremteni, beszélgetésbe elegyedni a sértettekkel, majd közben elterelni a figyelmüket, hogy megszabadítsa őket az értékeiktől.
Szem elől tévesztették
Azért, hogy pár pillanatra szem elől tévesszék a holmijuk, volt olyan, akit arra kért a melegre hivatkozva, zárja el a fűtés csapját az utasfülkében az ülés alatt, három másik utasnak pedig azt mondta, hogy nézzenek ki gyorsan az ablakon, mert kigyulladt egy másik vonat az állomáson.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nyitva hagyott táska
A legutóbbi, június 9-i portyája során azonban egy nőnek hamar feltűnt a nyitva hagyott táskája, ezért a férfi után ment, hogy kérdőre vonja. A lebukott tolvaj először tagadta, hogy nála lenne a nő tárcája, negyedjére végül visszaadta a holmiját, majd sietősen leszállt a szerelvényről.
Vasúti őr fogta meg
A menekülő férfit egy vasúti őr visszatartotta a járőrök kiérkezéséig, akik elfogták, majd a BRFK 1. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, számolt be róla honlapján a rendőrség.
Őrizetbe vették
O. Sándort a nyomozók háromrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Elismerte, de
A 64 éves férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, és elmondta, hogy nagyon könnyű dolga volt, mert felelőtlenek az emberek, akiket már az állomáson kifigyelt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: Déli pályaudvar – Forrás: Wikipédia