Rendkívül elszálltak a fővárosi állatkert Biodómjának építési költségei. A fidesz közeli Garancsi István cége, a Market építi. Eredetileg 15,7 milliárdba került volna, de már most jóval nagyobb a számla és még nincs kész. Megdöbbentő, de minimum még 20 milliárd hiányzik és rengeteg áram kell majd a működtetéséhez.
A főváros új vezetése nyílt pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Állat- és Növénykert gazdasági igazgatói posztjára. Szerintük az intézmény most futó gigaberuházásánál több probléma is felvetődhet.
A Népszava információja szerint A Biodóm teteje fényáteresztő és hőszigetelő anyagokból épül, a fűtését a Széchenyi Fürdőből elfolyó termálvíz hulladékhőjével oldanák meg, ám ezzel együtt az energiafelhasználása olyan hatalmas lesz, amely vetekszik egy kisebb budapesti kerület áramfogyasztásával.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rengeteg áram kell hozzá
Ekkora energiaigényt kis sem tud szolgálni a környék elektromos hálózata, így a működtetéshez további energetikai beruházásokra lesz szükség. Meglepő, hogy ezzel nem, vagy nem megfelelően számoltak egykor a tervezők.
A Biodóm és környezete nem Budapest, nem is a kormányzati Liget Projekt, hanem a Fővárosi Állat- és Növénykert saját beruházása. Az új gazdasági igazgató első feladata lesz projekt átvilágítása, az eddigi költségek áttekintése.
Már 62,8 milliárdos a számla
Az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett költségvetés 2015-ben már 25, 2017-re már 55 milliárd forintra hízott egy akkor a fővárosi közgyűlés elé került előterjesztés szerint, azóta pedig még tovább növekedett – írja a hvg.hu.
Fürjes Balázs államtitkár a Magyar Nemzetnek idén októberben adott interjúban már arról beszélt, hogy a költségszámláló 62,8 milliárd forintnál tart, amit az államtitkár szerint az utolsó fillérig meg is kapott az állatkert.
A Fővárosi Önkormányzat szerint jelenleg még 20 milliárd forint hiányzik, az ügyben ugyanis utoljára 2017-ben született kormányhatározat alapján 43,75 milliárd forintot kap az állatkert 2018-2020 között három évre elosztva.
Kiemelt kép: Az állatkerti Biodóm látványterve

