Ez év augusztusában 8178 gyermek született, és 9678-an haltak meg. Tavaly augusztushoz viszonyítva az élveszületések száma kismértékben nőtt, a halálozásoké pedig csökkent. Tavalyihoz képest 19 százalékkal nőtt a halálozás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Augusztus még nem is volna rossz

 Az MTI hírében elsősorban az augusztust emelik ki, amikor mérséklődött a romlás üteme: 2021 augusztusában 8178 gyermek született, ami 0,4 százalékkal, 36 újszülöttel több, mint tavaly augusztusban. 9678-an vesztették életüket, ami 2,7 százalékkal, 271-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Természetes fogyás

A természetes fogyás a 2020. augusztusi 1807-tel szemben 1500 volt, ez pedig 17 százalékos mérséklődést jelent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

2021 azonban drámai képet mutat

Idén augusztus végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-augusztusi 23 368-cal szemben 39 971 volt, ami 71 százalékos emelkedést jelentett.

Sokan haltak meg

Az év első 8 hónapjában 100 591-en haltak meg, 19 százalékkal, 16 070-nel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5 százalékkal, március-áprilisban 51, május-júliusban 7,9 százalékkal többen, augusztusban pedig 2,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Kevesebb gyerek születik

Idén januártól augusztus végéig 60 620 gyermek jött világra, ez 0,9 százalékkal, 533 újszülöttel kevesebb a 2020. január-augusztusinál. Ezen belül januárban 9,4 százalékkal, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4 százalékkal márciusban 10, augusztusban 0,4 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.

Minimum kettő kellene

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,55 volt, ami megegyezik a 2020. január-augusztusra számított értékkel.

Házasság

Augusztusban 9249 pár kötött házasságot, ami 12 százalékkal, 1219-cel kevesebb a 2020. augusztusinál. Ennek kapcsán viszont a KSH megjegyezte: a nagyobb mértékű csökkenésben „a naptárhatás” játszhatott közre, mivel idén augusztusban eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly.

Az elmúlt egy év adatai

Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve – 2020. szeptember és 2021. augusztus között – a születések száma 0,2 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 25, a házasságkötéseké 9,7 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál – írta gyorstájékoztatójában a KSH.

A gyerekesek jobban kell éljenek

Oda kell majd eljutnunk, hogy jobban éljenek azok, akik gyereket vállalnak, és például többet keressenek, előbb jussanak lakáshoz – fejtegette Orbán Viktor az állami rádiónak adott mai interjújában.

A lánya azonban külföldre ment

Orbán Viktor legidősebb lánya és veje a spanyolországi Marbellába költözik – állítja a Blikk Orbán Ráhel Instagram-posztja alapján. A szűk kör számára hozzáférhető bejegyzés szerint a kormányfő lánya és férje, Tiborcz István mindhárom gyerekükkel a Gibraltártól 60 kilométerre fekvő városban fognak élni, a legidősebbet már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába.

Az Orbán-interjú rövid kivonata