Nem mindennapi jelentetnek lehettek a tanúi azok, akik látták a filmbe illő jelenetet Vácon. Egy rendőrautó által üldözött autó sofőrje egyenesen a Dunába hajtott, majd elfutott. A rendőrség még rajta van az ügyön, semmi részletet nem állulnak el, de egy szemtanú mindent elmondott az esetről a Facebookon.

Hirtelen megjelent az autó

Az egyik váci Facebook csoportba képet is feltöltöttek a Dunába csapódott autóról. A fotó készítője leírta hogyan történt az egész, így fogalmazott: Nógrád megyéből üldöztek a rendőrök egy autót. Megjelent a Fekete utcában megjelent, majd lement a partra – írja a kép készítője. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyorsan jött

A hölgy azt is leírta, hogy a játszótéren volt, amikor hallotta, hogy olyan gyorsan jön az autó, mint egy repülőgép, majd 5 perccel később, amikor mentek haza, megérkeztek a rendőrök.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Dunába hajtott

A kép készítője azt is elmondta a Facebookon, hogy a kompkikötő felől érkezett az autó a bicikliúton, a Vizimalom utcánál egyszerűen lehajtott a partra a Dunába, majd kiszállt a férfi és elfutott.

Sodródott a vízben

A hölgy azt is elmondta, hogy az autó egy darabig sodródott a vízben, majd fennakadt egy faágon és végül ott ált meg, ahol lefényképezte. EZT IS OLVASD EL: Belerongyolt a Dunába egy autós a soroksári kompnál, búvárok húzták ki a Skodát a folyóból

Katasztrófavédelem emelte ki az autót

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Vác térségében a Dunába csúszott személyautó műszaki mentéséhez a váci hivatásos és a nagymarosi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik kivontatták a vízből a gépkocsit. ERRE EMLÉKSZEL? Halálos baleset: A Dunába gurult egy autó a nagymarosi kompkikötőnél

Dolgoznak a mentőegységek

Fotó forrása: Facebook

Még tart a nyomozás

A hivatalos tájékoztatás szerint a Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó vasárnap; a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ügyben azt közölte, hogy a Rétsági Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség további információt a későbbiekben ad ki – tette hozzá Király-Kollár Ramóna. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Autók a Dunában

Nem ez az első eset, hogy Vácnál a Dunába csúszik egy autó. 2019-ben írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a folyóban landolt egy Toyota Corolla egy szerdai délután Vácon, a Verőcei utcánál. Az autó parttól négy méterre volt, a tűzoltók kiérkezésekor már félig elmerült a vízben.

Toyota a Dunában Vácnál 2019-ben

Forrás: Katasztrófavédelem

Kiemelték

Drótkötél segítségével kivontatták a folyóból az autót, majd átvizsgálták a járművet – tájékoztatta akkor a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei szóvivője. EZT IS OLVASD EL: Autót emeltek ki a vízből Dunakeszinél, emberi csontokat találtak benne – helyszíni képek

Képek forrása: Facebook – Köszönjük a fotók készítőinek, hogy a képeikkel segítik mások hiteles tájékoztatását.