Két hőstettet is végrehajtottak a budapesti vízirendőrök a héten. Az egyik mentés során egy otthonról elszökött 16 éves fiút találtak meg és helyeztek biztonságba, míg egy másik mentésnél egy Dunába esett egyetemistát húztak ki a vízből.

Eltűnt a 16 éves fiú

Egy kétségbeesett édesanya hívta fel a rendőrséget május 12-én, hogy 16 éves speciális nevelést igénylő fia elszökött otthonról. Az anyuka azt mondta a rendőröknek, hogy összeveszett a fiával, aki ezután fogta magát és elindult egy rollerrel a Duna part felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dunánál keresték a fiút

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Segítettek a vízirendőrök

A bejelentést követően a budapesti vízirendőrök azonnal a fiú keresésére indultak, és elkezdték átfésülni a Duna-partot. Szerencsére fél óra sem telt el, mire megtalálták a tinédzsert.

Biztonságba helyezték

A rendőrök gyorsan partra szálltak és biztonságba helyezték a fiatalt, amíg édesanyja és a mentők kiértek a helyszínre.

Egyetemista fiút is mentettek

Május 15-én, késő este érkezett az újabb riasztás, miszerint egy fiatal eddig ismeretlen körülmények között a Dunába esett.

Kimentették a vízből

A vízirendőrök perceken belül megtalálták a vízben sodródó egyetemista fiút, akit a hajóba emeltek, majd a partra vittek. Ezt követően a fiút mentők szállították kórházba.

Égő házból is kimentették az embereket

Korábban írtunk róla, hogy a 15. kerületben egy panelházban keletkezett tűz, ahová rögtön odasiettek a közös szolgálatot teljesítő rendőrök a honvéd és közterület-felügyelő munkatársukkal. Az egyenruhások több idős, mozgásában korlátozott lakót mentettek ki a lángok közül.

Életet mentettek

A bátor rendőrök az erős füst miatt azonnal megkezdték az épület kiürítését, a mentés során pedig több idős, mozgásában korlátozott lakót a karjukban cipeltek le az utcára. A hősies helytállásukért Dr. Terdik Tamás vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben és jutalomban részesítette a rendőröket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így mentettek életet a vízirendőrök

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból