A közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este – mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán.

Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította.

A hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elmondta azt is, a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.  Erre fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia míg a Hableány elhalad a híd alatt.

A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket.

Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége – válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót – értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Közben megérkeztek a koreai mentőbúvárok és a külügyminiszter is a helyszínre. Ausztriából is jönnek speciális egységek, így a folyamatosan emelkedő Dunában a mentés nemzetközivé nőtte ki magát.

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtekinti a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentési munkálatait a Margit hídnál 2019. május 31-én.  MTI/Balogh Zoltán

MTI, kiemelt kép: MTI fotó