Brutális videókat gyűjt Magyarországról egy oldal az Instagramon, amelynek már csaknem 22 ezer követője van. Az oldal kezelője vagy kezelői arra buzdítják a fiatalokat, hogy küldjenek saját, hasonlóan erőszakos tartalmú videókat, amelyeket megosztanak.

A jogi felelősséget két rossz magyarsággal megfogalmazott mondattal próbálják elhárítani maguktól, az egyikben azt mondják, „semmilyen hátsó szándékunk nincs a videókkal”, a másikban pedig azt, „a videókat nekünk küldik, ezáltal nem a mi gondunk a jogi sértés”.

A tartalom lehangoló és brutális, többnyire tinédzserek, kiskamaszok verekednek a felvételeken, vagy bántalmazzák egymást, az egyik videón egy fiúval levetetik a szemüvegét, mielőtt arcon ütik, egy másikon mintha egy egész lakótelep ifjúsága gyűlt volna össze, hogy végignézze két fiatal verekedését – írja az Index.

Ráadásul nem is egy oldalról van szó, hanem hat hasonló néven futó projekt létezik, illetve létezett korábban az Instagramon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az egyik ilyen oldalon, ami jelenleg nincs privátra állítva, hat videó található, a már említett lakótelepi mellett például olyan is, ahol egy fiatal lányt kibékülés ígéretével két ismerős lányt odacsalogat, majd az egyik kézfogás közben hasba rúgja az áldozatot.

Az RTL Klub Híradója által megkérdezett kiberbiztonsági szakértő szerint egy sor bűncselekményt követnek el azok, akik a videókban szerepelnek, felveszik a felvételeket, vagy megosztják azokat.

Ránézésre garázdaság, könnyű testi sértés, vannak adatvédelmi problémák, képmással való visszaélés. Azok, akik a bántalmazást végrehajtották, gyakorlatilag dokumentálták a bűncselekmény elkövetését fiatalkorúakkal, illetve kiskorúakkal szemben, ami minősítő tényező – nyilatkozta Krasznay Csaba.

A rendőrség vizsgálja a videókat, az Instagram pedig egy bejelentésre válaszul úgy reagált, hogy a járvány miatt most kevesebb emberük van az erőszakos tartalmak szűrésére, ezért nem tudják az összes bejelentést egyforma prioritással kezelni.

Kiemelt kép: illusztráció