Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk óriási ingatlanfejlesztés indulhat meg a 13. és 14. kerület határán a Rákosrendező pályaudvar helyén. Pár napja bejelentette a kormány, hogy valóban indul a projekt, várhatóan egy dubaji ingatlanmilliárdos lesz a fő építtető. A főváros vezetése azonban ragaszkodik a Rákosrendező területére tervezett beruházásnál a konszenzusos, 2019-es koncepcióhoz, és jövő év elején társadalmi egyeztetést szeretne lefolytatni az ügyhöz kapcsolódó kérdésekben – mondta el a főpolgármester pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Rossz a sorrend

Karácsony Gergely közölte, szerintük az rossz sorrend, hogy a kormány először egy államközi megállapodásban kijelöli a beruházót, majd utána tárgyal arról, mit valósítsanak meg. Először ki kell találni, hogy mit akarunk itt megvalósítani – mondta, hozzátéve: ebben egyébként nagyon széleskörű szakmai és politikai konszenzus van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem szabad a budapestiek nélkül döntést hozni

Amellett, hogy a fejlesztésben az állam mint finanszírozó és tulajdonos vesz részt, nagyon helytelen lenne a főváros vezetése és a budapestiek nélkül döntéseket hozni – hangsúlyozta a főpolgármester. Kijelentette: minden politikai és jogi lehetőséget megragadnak azért, hogy a politikai szándékot összeegyeztessék a koncepcionális terveikkel, amelyek alapján az érintett területen egy kompakt, zöld városrész jöhetne létre 8-10 ezer lakással és 30-40 hektár városi közparkkal.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főváros tervei

A Fővárosi Önkormányzat egyébként egy közleményben foglalta össze a terveit, mint írták Rákosrendező Budapest egyik aranytartaléka. Az elhagyott és szennyezett terület élettel való megtöltése, bevonása a városszövetbe túlzás nélkül nem csak Budapest, hanem az agglomeráció elemi érdeke is. Éppen ezért kiemelt fontosságú, hogy bármilyen itt történő fejlesztés a rövid és hosszútávon is a budapestiek érdekét szolgálja, és választ adjon a közös jövőnket érintő legfontosabb kihívásokra.

Urbanisztikai katasztrófa

“Ha nem teszünk semmit a Budapesten és az agglomerációban zajló népességváltozással és nem készülünk fel a klímaváltozás hatásaira, akkor, egy urbanisztikai katasztrófa előtt állunk, de mi hiszünk abban, hogy ez megakadályozható. Ehhez új, zöld, fenntartható városrészeket kell építenünk.” – vezette fel a Rákosrendezőt érintő elképzeléseket Karácsony Gergely főpolgármester.

Lehetséges jövőkép 

A Fővárosi Önkormányzat tervet készíttetett Rákosrendező fejlesztésére és több tanulmányban vizsgálta a terület lehetséges jövőképét. Ezekből a munkákból rajzolódott ki egy fenntartható ökovárosrész képe nagyméretű új városi közparkkal és a Rákos-patak vizéből felduzzasztott tóval. Ez Budapest Parkváros.  

Fenntartható városrész

Rákosrendező területe alkalmas egy olyan új, fenntartható városrész kiépítésére, ahol 8-10 ezer budapesti család lel otthonra, és munkahelyek tízezrei jönnek létre. Az új negyedben egy 30-40 hektáros városi közpark épül, benne a negyeden átfolyó Rákos-patak vizéből felduzzasztott tóval. A már rendelkezésre álló és fejlesztendő kötöttpályás közlekedésnek, az új gyalogos és kerékpáros tengelyeknek köszönhetően a közlekedés is fenntartható módon zajlik.  

A budapestieké kell legyen

Az új városnegyed a budapestieké kell, hogy legyen. Feladata nem az, hogy megoldandó problémákat hozzon létre, hanem az, hogy létező problémákat oldjon meg. Ezért szükség van benne a különböző csoportokat (fiatalokat, családot alapítókat, időseket) célzó támogatott lakhatási formákra is. Szükség van klímabarát megoldásokra, és olyan méretű parkra, utcai zöldfelületekre, amelyek bár nagyvonalúnak tűnnek, valójában az alapját jelentik annak, hogy Rákosrendezőn valóban Budapest jövője épülhessen. 

Partnerségre van szükség

Ahhoz, hogy Budapest Parkváros megvalósulhasson partnerségre van szükség a Főváros, az érintett kerületek, a Magyar Állam és a piaci befektetők között. Konszenzusosan elfogadott, magas társadalmi támogatottságot élvező tervek nélkül -ahogy azt számtalan hazai és nemzetközi példa mutatja- a tervezett fejlesztések könnyen elakadnak, vagy a város számára káros irányt vesznek. 

Korábbi javaslatok

Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke kiemelte: “Rákosrendező jövőjével kapcsolatban politikai oldalakon, ciklusokon átívelő konszenzus van, több, a korábbi városvezetés alatt készített tervet támogatni tudunk, ilyen a Rákosrendezőre készített javaslat is. Éppen ezért elképesztő, hogy most egy befektető érdekeit szem előtt tartva a kormány kidobja ezeket a terveket, hátat fordít a konszenzusos célkitűzéseknek.” 

A budapestiek érdekei

Rákosrendező jövőjét korábbi tervelőzményeken, stratégiai anyagokon felül elsősorban a még 2019-ben készített fejlesztési tanulmányterv alapozza meg, a most bemutatott elképzelések is ezen alapszanak. A terv több lehetséges változatot, a terv 2019-es elkészülte óta tovább tervezett, pontosított részletet tartalmaz, a városnegyedet meghatározó alapelvekben és célokban viszont nincsen különbség. Rákosrendezőt fenntartható módon, a budapestiek érdekeit szem előtt tartva kell fejleszteni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Maxi Dubajt akar Orbán Viktor Budapesten a Hősök tere mögött, a kormány bejelentésére azonnal reagált a főpolgármester: Karácsony Gergely nem támogatja felhőkarcolók építését

Kiemelt kép: Új Budapest Portál