Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon szeptember elsejétől, vagyis mától ismét járható az M0-ás hárosi hídja. A 20 milliárdért felújított hidat egy éve már átadták a forgalomnak, aztán gyorsan lezárták, mert rosszul újították fel és az autósok nem voltak biztonságban. Még most sincs teljesen kész, de Fürjes Balázs Budapest és az agglomerációért felelős államtitkár mégis nagyon lelkes, mert szerinte minden a terveknek megfelelően alakult.

Végre elkészült

„Iskolakezdésre elkészült az M0-s déli felújítása. Ma, szeptember 1-jén hajnalban megnyitottuk a Deák Ferenc híd északi hídját, a halásztelki felhajtóval együtt. Az M1 felé vezető oldalon három sávon haladhat a forgalom. A terveknek megfelelően, augusztus végére befejeztük a híd javítási és megerősítési munkáit, a lezárásnak ma hajnalban vége.” – írta Fürjes Balázs szerda reggel a közösségi oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

20 milliárdos elcseszett munka

A hárosi híd, hivatalos nevén a Deák Ferenc híd Magyarország legforgalmasabb hídja. Naponta 100 ezer jármű halad át rajta. A Strabag 20 milliárd forintért újította fel, egy évvel ezelőtt már megnyitották, aztán kiderült, hogy elfuserálták a munkát és ismét le kellett zárni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sunnyogás

Karácsony Gergely tavaly ősszel sunnyogással vádolta a kormányt, mert az állami beruházásban készült átjáró ismételt lezárásáról eleinte semmit sem árultak el. Egy kormányinfón azonban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtörte a csendet. IDE KAPCSOLÓDIK: Karácsony Gergely: véget kell vetni a sunnyogásnak az M0-ás újra lezárt hídja miatt, a kormány az agglomerációban élőknek is tartozik a válaszokkal

Felháborító

A miniszter elmonda, felháborító az, ami az M0-ás hárosi híddal történt, szerinte egyértelmű a Strabag és az alvállalkozójának a felelőssége. A kivitelező nem megfelelő méretű sarukat szerelt be a felújítás során a hídba, így azokat cserélni, megerősíteni kell, ezért újra lezárják a hidat. EZT SE HAGYD KI: Eddig titkolták ma a Kormányinfón elmondták: Ez a baj az M0-áson a felújított, majd lezárt Hárosi-híddal

Problémás híd

Az M0-ás hárosi hídja, valójában két egymás közvetlen közelében épült két híd. Az egyiken az M0-ás egyik oldalának sávjai, a másikon a másik oldal sávjai kaptak helyet. A probléma a fővároshoz közelebbi, úgynevezett északi híddal volt.

Két híd egymás mellett

Esti korlátozások még lesznek

A BudaPestkörnyéke.hu információi szerint a várhatóan karácsonyig tartó további munkálatok miatt újabb teljes lezárásra már nem, csak néhány órás eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani, amelyeket kizárólag a hétvégékre időzítenek majd.

A terveknek megfelelően

Fürjes Balázs államtitkár, a hegyvidéki városrész kormánypárti országgyűlési képviselő-jelöltje szerda reggel nagyon lelkesen írt a hárosi híd felújításáról és a megvalósult tervekről. Az ugyan kimaradt a posztból, hogy egy éve már megnyitották és újra le kellett zárni, de végül is abban igaza van, hogy az elfuserált híd második megnyitását mára tervezték, így tulajdonképpen tényleg a terveknek megfelelően történt minden.

Legforgalmasabb híd

Az M0-ás déli szektora, ezzel együtt a hárosi híd Magyarország legnagyobb forgalmú útszakasza, és az egyetlen, amelyen napi átlagban több mint 100 ezer jármű halad át. A hidat 1990. november 16-án adták át a forgalomnak, 30 év után ráfért már a felújítás, reméljük tartós munkát végeztek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az M0-ás hárosi hídja – Fotó: BPK