97 éves korában meghalt Fahidi Éva, aki annak idején túlélte a holokausztot. Fahidi Évát 18 éves korában deportálták Auschwitzba, majd az allendorfi kényszermunkatáborba került. Ezt követően 1945-ben, épségben tért haza Budapestre.

Zsidó családba született

Fahidi Éva debreceni nagypolgári zsidó családba született. A szülei azonban 1936-ban kikeresztelkedtek. Fahidi Éva aztán 1943-ban érettségizett a debreceni katolikus Svetits Katolikus Leánynevelő Intézetben. Zongoraművésznek készült, azonban az embertelen munka tönkretette a hátát. 1944. április 29-én a családot az Eichmann-kommandóval (A magyarországi vidéki zsidóság gettósítása és deportálása) együttműködő magyar csendőrök elfogták, és a város többi zsidó lakosával együtt a gettóba kényszerítették. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A holokauszt borzalmai

Május 14-én marhavagonokban szállították őket az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba. A Josef Mengele által végzett „szelekció” során Fahidi tizenegy éves húgát, Gilikét és édesanyjukat azonnal a gázkamrába küldté, apjuk, Dezső, a tábori körülményektől veszítette életét. Családjának 49 tagjával végeztek a holokauszt során.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A halálmenetből szökött meg

Fahidi Évát 1944. augusztus 13-án a buchenwaldi koncentrációs táborhoz tartozó allendorfi Münchmühle táborba szállították, ahol a robbanóanyaggyárban kellett dolgoznia. Amikor 1945-ben véget ért a világháború, Fahidinek éppen egy halálmenetből sikerült megszöknie.

1945-ben tért haza

A felszabadulás után „otthonát elhagyni kényszerült” személyként bolyongott, mígnem 1945 augusztusában sikerült hazatérnie Magyarországra, ahol szülei lakásába beköltöztek távollétében; orvos nagybátyja fogadta be. 1947-ben egyhetes ismeretség után összeházasodott első férjével, aki a Hajdú megyei pártlap főszerkesztője volt, majd koncepciós perben elítélték.

Kétszer ment férjhez

Második férje – akivel 27 évig élt együtt – 1956-ban visszalépett a pártba, míg Fahidi angol-, német- és francianyelv-tudásával a külkereskedelemben helyezkedett el. Ötvenéves korában meghalt gyermekkori barátnője, akinek 16 éves lányát befogadta, akiből később zongoraművész lett.

Több könyvet is írt

Fahidi Éva az élete során több könyvet is írt a tapasztalatairól, továbbá nyilvános szerepléseket is rendszeresen vállalt. Néhány évvel ezelőtt, 90 éves korában táncosként lépett fel az életét feldolgozó „Sóvirág – avagy a létezés eufóriája” című darabban, amit a Vigszínházban mutattak be. A holokausztut túlélő asszony többször hívta fel a figyelmet a szélsőjobboldal erősödésének veszélyeire.Németországtól 2012-ben megkapta a Szövetségi Érdemkereszt kitüntetést, 2020-ban pedig Weimar város díszpolgára lett. Erzsébetváros 2022-ben avatta díszpolgárává.

Karácsony Gergely is búcsúzik tőle

Fahidi Évától Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is búcsúzik. Posztjában ezt írta: „Kilencvenhét éves korában elhunyt Fahidi Éva holokauszttúlélő, aki hosszú élete során végig missziójának érezte, hogy soha ne merüljenek feledésbe a vészkorszak gyalázatos eseményei. A szemtanú felelősségének tudatában küzdött a nyilvánosság és a művészetek eszközével, íróként, színészként és közszereplőként is a szélsőséges eszmék újbóli megjelenése és megerősödése ellen. Egy igaz ember ment el közülünk. Emlékéből fakadjon áldás!” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az RTL pár éve forgatta el a portréját, ezt itt lehet megnézni:

Kiemelt kép: Fahidi Éva – Forrás: RTL Klub