A Kaposvári Villamossági Gyár egyszeri, közel 100 millió forint rezsibónuszt fizet dolgozóinak. Az elszabaduló árak miatt döntöttek így. A pénzt november második felében utalják.

Segítség

 Segíteni akarunk a dolgozónkon, ezért született meg ez a döntés – hangsúlyozta Szalai Gyula, a KVGY igazgatója a sonline.hu cikkében.

Eddig jól ment a cégnek

Egyre magasabbak a megélhetési költségek, a dolgozók fizetésük döntő részét élelmiszerre és rezsire költik . S hamarosan megérkeznek az új gáz és villanyszámlák, ezért lehetőségeinkhez mérten segíteni szeretnénk a kollégáknak.A cég első nyolc havi eredménye teszi lehetővé a juttatást nyilatkozta a gyár vezetője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Már volt béremelés

A KVGY-nél év elején átlag 19,5 százalékkal emeltek bért, s az infláció miatt júliustól további nyolc százalékos béremelést adtak a dolgozóknak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rekordbevétel

Az ipari társaság, pillanatnyilag közel 340 dolgozónak ad munkát, 2022-ben rekord, mintegy kilenc milliárd forint bevételre számít miközben őket is sújtja a gázármelkedés. Az igazgató hangsúlyozta: korábban év vége előtt adtak jutalmat, ám a dolgozóknak most van szükségük a hatékony, gyors anyagi támogatásra. 

November végén utalnak

A betanított munkások bruttó 200 ezer forintot kapnak, a szakmunkások bruttó 260 ezer forintot, míg pozíciótól függetlenül a többi alkalmazott bruttó 300 ezer forintot.

Talán lesz buli is

Szalai Gyula azt mondta: decemberben nem lesz külön jutalomfizetés, de elképzelhető, hogy tartós élelmiszer csomagot adnak majd a dolgozóknak, s ha a koronavírus-helyzet lehetővé teszi, a korábban szokásos év végi feszültségoldó partit is megtartják.  

Visszaesés Nyugat-Európában

A KVGY számára 2022 eredményes év volt, s  ez annak is köszönhető, hogy a termékeik árába beépítették az általános költségnövekedés egy részét. Ha meg kell válni dolgozóktól, akkor azok a bérelt állományú 70 munkavállaló lehet.

Ellenőrzik a hőmérsékletet

A gyár irodáiban várhatóan 20 Celsius fok lesz, ahol a dolgozók könnyű fizikai munkát végeznek 18 fok, míg a műanyag üzemben, ahol a technológia is fűti a csarnokot, 16 fok körüli hőmérsékletre fűtik be a termeket.

A kormány csak 18 fokat ígér

Ahogy arról korábban beszámoltunk a kormány az állami fenntartású intézményekbe csak 18 fokot ígér. A kórházak és a bentlakásos szociális intézmények kivételével 25 százalékos gázcsökkentést írtak elő az állami szerveknek – mondta a kormányszóvivő.

Címlapfotó: Kaposvári Villamossági Gyár Kft. Facebook oldala.