Részegen ment fürdeni szerda este a Balatonba egy monorierdői férfi. Úszás közben elfelejtette, hogy melyik irányba tud kiúszni. Egy kenus mentette meg az életét.
A fonyódi vízirendőröket július 15-én este 22 óra után értesítette egy, a Balaton-parton tartózkodó 57 éves budapesti férfi, majd rögtön utána a kenujával a segítségért kiáltozó, bajba jutott fürdőzőhöz sietett.
Éjszaka, a sötétben a parttól már másfél kilométerre eltávolodva észlelte egy 43 éves, ittas monorierdői lakos, hogy nem tudja, merről indult. Kifáradva pánikba esett, ezért segítségért kiáltozott.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Szerencséjére a partról meghallotta őt egy kenus, aki habozás nélkül bejelentést tett, majd maga indult a bajba jutott férfi megsegítésére. A kenujával kapaszkodót nyújtott a vízben lévő férfinek a rendőrök kiérkezéséig, akiknek a sötét vízfelszínen egy elemlápával jelezte a pozíciójukat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A rendőrök a felelőtlen férfit a szolgálati hajóba emelték, majd a partra vitték, ahol a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, avagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es telefonszámon.
Kiemelt kép: illusztráció