Sokaknak ismerős lehet, amikor a főváros és Szentendre között átutazva megcsapja orrukat a jellegzetes szag. Ameddig az autósoknál ez átmeneti jelenség, a helyiek kénytelenek ezzel permanensen együtt élni.

Toxikus anyagok kerülhetnek a levegőbe

A 11-es főút mellett, a szentendrei területen, de a Budakalászi házakhoz közel kávépörkölő üzem működik. Megfelelő kontrollja a széliránytól függő mértékű zavaró szaghatás, de főleg a kávépörkölés közben felszabaduló mérgező anyagok miatt fontos. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs javulás

Az önkormányzat kérésére a Pest Vármegyei Kormányhivatal már foglalkozott az üzem működésével és az égett kávészag-jelenség mögött húzódó károsanyag-kibocsátással, azonban a helyzet évről-évre folyamatosan romlik.

Segítséget kér az önkormányzat

2021-ben ugyanis az üzem egy technológiai modernizációt ígért be, azonban semmi nyoma sincsen a fejlesztésnek. A helyhatóság is így ismét a szakhatósághoz fordult, hát ha sikerül valamilyen változást elérni, s így valamelyest mérséklődhet a szaghelyzet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kellemes illat vagy pokoli bűz?

A kávépörkölés közben keletkező vegyületek érzéki megítélése majdhogynem olyan, mint a benziné: valakinek kellemes illat, másnak azonban orrfacsaró bűz, amit ki nem állhat. Persze egy üzemben zajló folyamatok nem hasonlíthatók össze, azzal, amikor otthon kávét készítünk.

Ilyen kémiai anyagok szabadulnak fel

A kávépörkölés során mérgező vegyületek, például aldehidek, szerves savak is felszabadulnak. A zöld kávébab számos kémiai vegyületet tartalmaz: fehérjéket, zsírokat, cukrokat, dextrint, cellulózt, koffeint és szerves savakat.

Ez történik az üzemben

Ezek egy bizonyos hányada a pörkölés során lebomlik, oxidálódik, vagy úgynevezett ultrafinom-szennyeződéssé válik. Az Egyesült Államokban működő szakhatóság ezen anyagokat úgynevezett szennyezési osztályokba sorolja és úgy szabályozza.

Komoly szennyezés lehet belőle

Az ultrafinom részecskéket (röviden: PM) gyakran szállópornak is szokás nevezni, amelyek mikroszkopikus méretű szilárd vagy folyékony alkotórészekből állnak. Ezek közvetlenül a levegőbe kerülnek vagy a légkörben egyesülő szennyező anyagokból keletkeznek.

Kritikus mérték

Ezek legalább ötvenszer kisebbek, mint egy emberi hajszál szélessége, ha bejut a tüdőbe, a hörgőket, a légcsövet irritálja, hosszú távon pedig betegséget okozhat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számításai szerint a PM évente a bruttó hazai termék (GDP) 19 százalékát is érintheti.

Már perelték a kormányt is perelték

Egy kutatás szerint 2015-ben Magyarországon a légszennyezettség több ezer halálozásért volt felelős. A magyar kormányt emiatt már korábban perelte az Európai Bizottság is, mivel nem láttak kellő garanciát arra, hogy sikerül kezelni a problémát – olvasható a budakalasz.hu-n megjelent összefoglalóban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön a budakalászi kávépörkölő üzem látható, forrás: Google Street View.)