Megtartották a legendás író utolsó könyvének bemutatóját, amelyen ott volt fia is. Érzelmes megnyilvánulásokból és meghitt pillanatokból sem volt hiány az eseményen.

Azt hitte, belekötnek majd a rajongók

„Köszönettel tartozom Iványi Gábornak, barátomnak, hogy helyet és lehetőséget adott a könyvbemutatóhoz” – jelentette ki az elhunyt író özvegye. „Felkavaró élmény volt ez, mert egyrészt nem érzem túl jól magam, másrészt volt bennem némi félsz, hogy majd esetleg kritizálnak, belém kötnek Gyuri olvasói, rajongói. De nem történt semmi ilyesmi”.

Örül, hogy engedélyezte a megjelenést

Ezt követően azzal folytatta, sokan voltak, és az esemény méltó volt a Moldova-hagyatékhoz. Még egykori párizsi egyetemi diáktársam is eljött a párjával, akivel azóta is tartom a kapcsolatot, s aki megkönnyezve ölelt át, osztozva velem a gyászban. Úgy érzem, szép könyv lett, s utólag örülök, hogy meggyőztem magam, és mégis engedélyt adtam a megjelenéséhez.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az író fiai és lányai is ott voltak

A Ha elhagysz, veled mehetek? című Moldova-regény valóban a lezárását jelenti a legendás író munkásságának és élettörténetének. S hogy a sors még különlegesebbé tegye az eseményt – ott volt Moldova György egyik lánya és fia is – derül ki a Blikk beszámolójából.

Nem akart előtérbe kerülni

Az eltitkolt, házasságon kívül született, immár 36 esztendős és egy informatikai cégnél marketingesként dolgozó fiatalember. Csendben meghúzódott a háttérben. Ő és két lány féltestvére részesednek majd az özveggyel együtt a könyv bevételéből.

Csontig hatoló érzelmek

De Moldova György Dávidot aligha a majdani bevétel csábította ide – egyszerűen részese akart lenni az általa szinte sohasem látott apja életműve lezárásának. S amikor véget ért a hivatalos rész, akkor történt valami, amely felkavart mindenkit…

Elképzelhetetlen helyzet

„Gyuri fia mindig is tiszteletben tartotta apja kérését, sőt akaratát, így nem kereste, nem zaklatta. Mi talán el sem tudjuk képzelni, miként élte meg mindezt, és milyen sebeket kapott. A megszólalásig hasonlít Gyurira, rendkívül szimpatikus, intelligens fiatalember” – magyarázta Palotás Katalin.

Könnyek közt vette át

„Titkon reméltem, hogy eljön, s ezért magammal vittem Gyuri óráját, amelyet évtizedekig viselt. Amikor megláttam a fiát, és már volt lehetőségem rá, odamentem hozzá és neki adtam. Meghatódva, könnyek között vette át. Azt gondolom, élete talán legszebb ajándékát kapta tőlem, vagy inkább a sorstól” – mondta.

Először nem járult hozzá

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy az utolsó Moldova-regényt már hiába várják az olvasók, hiába volt ott a kézirat a kiadónál, a nagyközönségig ez az alkotás már nem juthat el. Ugyanis Moldova György özvegye korábban azt nyilatkozta nem járul hozzá a kiadáshoz.

Ezzel indokolt

Palotás Katalin mindezt azzal indokolta, hogy nem szerette volna, ha életük, a megírt hétköznapjaik, a kapcsolatuk mélysége nyilvánosságra kerülne. Döntését akkor elfogadta a regényt gondozó Urbis kiadó.

Megváltoztatta a döntését

Pár hónappal később megváltoztatta döntését, s mégis megjelenhet Moldova György utolsó írása. Szóval megjelent. Mégis. Büszkén és persze szomorúan adjuk az olvasók kezébe Moldova György új könyvét, az utolsót. Felfoghatatlanul sikeres és nagy ívű pálya lezárása ez, fájdalmasan őszinte szembenézés a Mestertől” – írta Facebook-oldalán a kiadó.

(Kiemelt kép: MTI/Földi Imre.)