Elfogták azt a férfit, akit a 22 hónapos K. Hanna meggyilkolásával gyanúsítanak. J. Dávidot tegnap óta körözte a rendőrség, miután hétfő reggel, a kislánnyal együtt tűnt el. A gyermek holttestét tegnap este találták meg a rendőrök.

Körözték a férfit 

A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltünése ügyében. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek. A kislány holttestét az esti órákban találtuk meg. Az eset körülményeire tekintettel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást” – írta közösségi oldalán a vármegyei rendőrség. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kezdeményezik a letartóztatását 

“A gyanú szerint a kislányt J. Dávid 24 éves miskei férfi ölhette meg, ezért elfogatóparancsot adtunk ki ellene.A férfit 2025. szeptember 2-án 11 órakor fogták el kommandósaink Miskén. J. Dávidot emberölés miatt őrizetbe vesszük és kezdeményezzük letartóztatását”. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Eltűnt a kislány 

Amint arról beszámoltunk, hétfő reggel eltűnt egy 22 hónapos kislány Miskén. A kis Hanna édesanyja dolgozni ment, a kislányt pedig párjára hagyta. A nevelőapa és a gyermek azonban nyomtalanul eltűnt. A család keresni kezdte őket és értesítette a rendőröket is. 

Drónokkal és kutyákkal keresték 

Ezután drónokkal és kutyákkal kezdték el keresni a kislányt civilek, kutató-mentők és a rendőrök. A mindössze 22 hónapos K. Hanna Adrienn holttestét hétfő este megtalálták. Helyszíni beszámolók szerint a kislányt bántalmazhatták, majd eddig tisztázatlan körülmények között egy bokorba dobták. 

Elfogatóparancsot adtak ki 

A rendőrség már a helyszínen megállapította, hogy halálát idegenkezűség okozta. Ezután elfogatóparancsot adtak ki a nevelőapa, Jakab Dávid ellen,  akit a kislány megölésével gyanúsítanak. Ezután elfogatóparancsot adtak ki J. Dávid ellen, akit szeptember 2-án délelőtt fogtak el.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: J. Dávid elfogása – Forrás: police.hu