A nemzeti ünnepen a levegőbe emelkedett az a repülőgép, amely szerdán újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyaggal tér vissza Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este.

Második helyen Magyarország

Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt hetekben a keleti vakcináknak köszönhetően úgy felgyorsult az oltási folyamat, hogy létszámarányos összehasonlításban második helyre lépett előre az Európai Unióban Magyarország. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megérkezik, amiben megállapodtunk

A Kínából rendelt oltóanyagból az első 1 millió már a szállítási határidő előtt 20 nappal megérkezett. A kínai kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként ezen a héten megkezdik az április végéig szerződésben lekötött mennyiség szállítását is. FONTOS: “Ez a vírus kiszámíthatatlan” – Megszólalt a Semmelweis Egyetem klinikaigazgatója az intenzív osztályok leterheltségéről

Napi programajánlat Budapestről és környékéről, folyamatosan frissülő tartalommal. Ne maradj le te sem a legjobb helyekről, eseményekről. A részletekért kattints ide!

100 ezer vakcina

A szállítógép néhány órán belül indul és szerdára 100 ezer adag újabb oltóanyaggal tér vissza Budapestre – mondta a miniszter. EZT SE HAGYD KI:
Hol van az oltóanyag? Több fővárosi oltóponton nem tudták megkezdeni a vakcinázást, mert az nem érkezett meg

Pár napja 450 ezer adag kínai oltás érkezett

Szijjártó Péter megjegyezte: ezt a 100 ezer oltóanyagot a szerződésben rögzített határidő előtt 43 nappal szállítják le. Legutóbb múlt csütörtökön érkezett kínai Sinopharm-oltóanyag, 450 ezer adagnyi.

23 ezer forintba kerül egy kínai oltás

Egy ilyen vakcina 23 ezer forintba kerül, így eddig ez a legdrágább koronavírus-elleni vakcina, amely Magyarországra érkezik. A legolcsóbban az Európai Uniós beszerzésből jutunk vakcinához.

Minden jól halad

Gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadása, semmi ok nincs arra, hogy ettől az oltási programtól eltérjenek – ezt mondta hétfőn György István, az országos oltási munkacsoport vezetője. Szerinte a hétvégén csak 1-2 helyen volt fennakadás. EZT IS OLVASD EL: Budapest kész segítséget adni a kormánynak – Karácsony Gergely közzétette: itt alakítana ki oltópontokat a főváros

Több oltóponton nem oltanak

Tegnap írtunk arról, hogy a héten több budapesti oltópontra sem érkezett meg a vakcina, ezért nem tudták elkezdeni a betegek oltását. Az egyik ilyen oltópont az újbudai Szent Kristóf Szakrendelő, a részletekről a 11. kerületi alpolgármester számolt be a közösségi oldalán.

Se vakcina, sem lista

A 11. kerület polgármestere, aki egyébként önkéntes orvosként dolgozik az újbudai oltóponton azt mondta, hogy nemcsak a vakcinát, hanem az oltásra regisztráltakat tartalmazó listák sem érkeztek meg az említett oltópontra.

Problémás az oltások szervezése

Közben Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke felhívást tett közé a Facebookon. Azt írja, hogy „az egyik legnagyobb aktuális probléma a COVID elleni oltások szervezése. Szinte minden háziorvos jelzi, hogy a lakosság félrevezetése komoly nehézséget okoz a mindennapi munkájukban”

A betegek a háziorvosokat hibáztatják

„A betegeik elégedetlenek, sokszor agresszívak, mert a közmédiából azt hallják, hogy van elég oltóanyag, a hétvégeken is oltanak, és kérdéseikkel nyugodtan forduljanak háziorvosukhoz. S a tapasztalt problémákért a háziorvosukat, teszik felelőssé, gyakran rajta kérik számon, néha támadják, vagy fenyegetik az elmaradt, vagy még meg sem érkezett oltások miatt” – írja a MOK megyei elnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Soós Lajos