Újabb vállalatok, egyetemek nyújtanak segítséget adománygyűjtéssel és egyéb felajánlásokkal az ukrajnai menekülteknek. A K&H Csoport azt írta: 25 millió forint azonnali támogatást nyújt öt humanitárius segélyszervezetnek, emellett munkatársai is adományozhatnak, az így összegyűlt összeget pedig a pénzintézet megduplázza.

Humanitárius segítség

Március 1-jétől a K&H-nál a lakossági ügyfelek részére vezetett bankszámláról Ukrajnába, valamint a lakossági, illetve a vállalati ügyfelek részére vezetett számláról a humanitárius segítségnyújtásban kiemelt szerepet vállaló egyes segélyszervezeteknek indított utalások banki díját visszatérítik – tudatták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1,1 milliárdos hozzájárulás

A VGP-cégcsoport azt közölte, hogy több mint 1,1 milliárd forintos hozzájárulást nyújt az ukrajnai menekültek támogatására Szlovákiában, Magyarországon és Romániában. A forrásokat helyben, a cég országos vezetésével együttműködve, humanitárius segélyszervezetek közreműködésével használják fel.

A HELL is segít

A HELL cégcsoport azt írta: mintegy 50 millió forint értékű adományt gyűjtöttek össze, amelyet a Baptista Szeretetszolgálat a tiszabecsi, a kölcsei és a túristvándi határátkelőnél, valamint a budapesti Nyugati pályaudvarnál oszt szét. A Toyota Central Europe Kft. közleménye szerint az autógyártó egy hónapra hat autót ajánlott fel a Híd Kárpátaljáért Program logisztikai feladatainak támogatására. A vállalat alkalmazottjai körében gyűjtést is szervez az Ökumenikus Segélyszervezetnek, a magyarországi Toyota márkakereskedések pedig országszerte helyi segélyszervezetekkel működnek együtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Önkéntes munka, anyagi támogatás, adománygyűjtés

Az Auchan Magyarország közleményében azt írta: anyagilag, önkéntes munkával és adománygyűjtéssel segítik a Magyar Vöröskereszt munkáját. Az online rendelők kétféle adománycsomagot vásárolhatnak a segélyszervezetnek, a bizalomkártyával rendelkezők pedig csütörtöktől felajánlhatják vásárlásaik után kapott bizalompontjaikat a segélyszervezeteknek, amely azokkal fizethet; a vállalat 5 millió forintot érő bizalomponttal indítja a gyűjtést. Tudatták azt is, hogy a cég emellett 18 hipermarketben áruházi gyűjtést is szervez, a gyűjtőpontokon leadott adományokat a Magyar Vöröskereszt osztja szét.

Másfél tonnányi adomány

Az egri Markhot Ferenc Kórház szerdán arról tájékoztatta azt MTI-t, hogy az intézmény közössége másfél tonnányi adományt gyűjtött. A kétmillió forint értékű szállítmányt Peterdi Béla, az egri református közösség gondnoka és Vácity József főigazgató vitte el pénteken Beregszászra, a Kárpátaljai Református Egyházkerület központjába.

Szálláshelyek biztosítása

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem közölte: az intézmény szálláshelyek biztosítása és adománygyűjtés mellett a fenntartó Egri Főegyházmegyével közösen szentmisével egybekötött jótékonysági hangversenyt rendez hétfőn a bazilikában. Az eseményen az EKKE Zenei Intézetének művésztanárai és hallgatói, az egyetem és a gyakorlóiskola kórusa, valamint az Egri Érseki Fiúkórus is fellép.

Jótékonysági est

A Debreceni Egyetem honlapján megjelent hírben az olvasható, hogy az intézmény sporttudományi koordinációs intézete kedd este jótékonysági korcsolyaestet rendezett, amelyen kisbusznyi felajánlás gyűlt össze. Az adományokat az egyetemi csocsó- és pókerversenyen, valamint egy nőnapi sportrendezvényen is gyűjtötték.

A Vígszínház adománygyűjtő pontot nyitott

A Vígszínház adománygyűjtő pontot nyitott a színház mögötti Ditrói Mór utca 3. szám alatt, együttműködve a Magyar Református Szeretetszolgálattal. A hétköznapokon 15 és 19 óra között nyitva lévő gyűjtőpontra kisméretű higiéniás termékeket, tisztítószereket, tartós élelmiszereket, vitaminokat és takarókat várnak. A gyűjtőpont az ünnepi hétvége miatt március 9-11-én és március 16-18-án lesz nyitva. Jelezték azt is: a Csehov Sirály című színművének március 10-ei előadásából származó teljes jegybevételt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánlják fel.

Posztban tudatták:

Rengeteg önkéntes

A Hetednapi Adventista Egyház azt közölte, hogy nemzetközi segélyszervezetének (ADRA International) magyarországi szervezete mintegy ötven önkéntessel vesz részt a határ közelében, valamint Budapesten és környékén a segélyszállítmányok szervezésében, a menekültek elhelyezésében. Mintegy 400 köbméternyi segélyárut juttattak el a NEEKA Alapítvánnyal együttműködve ukrajnai szervezetük munkácsi raktárába. Az ukrán határhoz közeli adventista gyülekezetek négy befogadóközpontot hoztak létre, ezekben, valamint Budapesten és környékén eddig több mint száz embert fogadtak be. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Menekültek a határnál – Forrás: police.hu