Kettős öngyilkosság történt a 11. kerületben, egy 70 év körüli nő és a férje vetett véget az életének. A szomszédok szerint a házaspár már hónapok óta tervezgette az öngyilkosságot, ám azt nem gondolták, hogy tényleg elszánják magukat a végzetes lépésre.

Kettős öngyilkosság

Kettős öngyilkosság történt a 11. kerületi Lecke utcában. Egy házaspár az áldozat: a 70 év körüli Erika és nagyjából vele egykorú párja, István. A szomszédok megdöbbentek, pedig az idős pár hónapokkal ezelőtt közölte velük, hogy végezni fognak magukkal. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon művelt házaspár volt

„Tisztességgel szerettek volna meghalni. Már régóta ismertük őket, nagyon művelt házaspárról van szó. A férfival többször találkoztam, mint az asszonnyal. Ezeknél az alkalmaknál mindig beszélgettünk, hiszen jó viszony volt köztünk” – mondta egy lakó.

Egyre betegebbek

„Emlékszem, még hónapokkal ezelőtt Istvánnal sétáltam le a lépcsőn, amikor megemlítette, hogy egyre betegebbek és már a felesége is alig tud mozogni” – fűzte hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Elterveztünk mindent”

„Azt mondta nekem, hogy ők tisztességgel szeretnének elmenni, nem akarják megvárni, hogy bekerüljenek a kórházba. Ezután pedig hozzátette: Erika és én öngyilkosok leszünk, már elterveztünk mindent. Augusztus végén tesszük meg!” – osztotta meg a megdöbbentő részletet a szomszéd a Borsnak.

Nem lepődött meg a szomszéd

A helyi lakó hozzátette: az előzmények ismeretében nem lepődött meg, amikor meglátta a rendőröket, akik az idős házaspár lakásához mentek. Az viszont megdöbbentette őt is, hogy tényleg megtették.

Állítólag felvágta az ereit

„Én azt hittem, gyógyszerrel fognak majd próbálkozni, de végül azt hallottam, hogy Erika a fürdőszobában felvágta az ereit, míg István az egyik szobában vérzett el” – mesélte a lakó.

Nem kötődtek senkihez

„Szinte biztos vagyok benne, hogy segítettek egymásnak, hiszen az asszony már alig bírt mozogni… Annyira szerették egymást, hogy együtt akartak meghalni! Nekik nem volt más kötődésük senkihez, nem tudok a családjukról semmit, de ha volt is, ide biztosan nem jártak, nem látogatták őket” – fejezte be a szívszorító történetet a lakó a lap hasábjain. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

 Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt! 

Kiemelt kép: illusztráció