Kisújszállásról tűnt el még a múlt héten egy 42 éves anya és két gyermeke. A rendőrség keresi őket.

Eltűnt egy nő a két gyerekével

Eltűnt egy 42 éves kisújszállási anya a kisgyermekeivel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Varga Lajosné öt nappal ezelőtt reggel ment el a kisújszállási tartózkodási helyérő a 8 éves és a 11 éves kisfiával, Balogh Dániellel és Balogh Istvánnal, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt lehet jelezni, ha láttad

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy az asszony és a gyermekek milyen ruhában voltak, amikor eltűntek. A karcagi rendőrök azt kérik, hogy aki a képen látható Varga Lajosnét, Balogh Istvánt vagy Balogh Dánielt felismeri, a tartózkodási helyükről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a helyi kapitányságon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Telefonon is lehet jelentkezni

De hívhatják is a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Eltűnt Mária

Bozsik Máriának augusztus elején veszett nyoma, azóta életjelet nem adott magáról. Az asszonyt 14 és 22 éves lányai azóta is hazavárják. A kétgyermekes édesanya munkába indult Budapestre hajnalban, de oda már nem érkezett meg és vélhetően a buszra sem szállt fel. 

Munkába indult

A lányok elmondták, hogy édesanyjuk Budapestre, egy idősotthonban indult dolgozni, azonban este a szokásos időpontban nem érkezett haza. “Napközben egyszer hívtam, a mobilja ki volt kapcsolva, de azt hittem, csak lemerült. Akkor estünk pánikba, amikor a következő járattal, este tízkor sem érkezett meg”.

Bozsik Mária Inárcsról tűnt el

Forrás: police.hu

Munkahelyére sem ért oda

Később kiderült, hogy az eltűnése napján a munkába sem érkezett meg, a lányok ekkor hívták a rendőröket, valamint bementek a dabasi kapitányságra bejelentést tenni. “A kamerafelvételek alapján biztosan nem afelé a buszmegálló felé indult, ahol mindig fel szokott rá szállni. Kedden este és szerdán is kijöttek a rendőrök nyomkereső kutyákkal, amelyek szagminta után a közeli erdőbe vezettek, de hiába keresték, nem jutottak eredményre. A húgommal is vissza fognak menni az erdőbe, és közben már a kapcsolatrendszerét is vizsgálják.

Továbbra is keresik

Az asszony hollétéről azóta sem tudni semmit. A polgárőrök is bekapcsolódtak a keresésbe, a rendőrség pedig eltűnt személyként keresi Máriát.

Eltűnt az építési vállalkozó

A napokban írtunk arról, hogy eltűnt egy építési vállalkozó. A 23 éves Dávid Budapestről indult Gyöngyösre. Autóját másnap találták meg, de a férfiről sem családja, sem munkatársai nem tudtak semmit.

Megtalálták a holttestét

Több mint egy hét múlva, egy parkoló autó csomagtartójában találták meg Dávid holttestét. Tegnap pedig a bíróság letartóztatott két embert, mert az építési vállalkozó gyilkosság áldozata lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Kisújszállásról eltűnt nő és két gyermeke – Forrás: police.hu