Jogerősen tizenhét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a huszonéves férfit, aki 2019 nyarán megölte a 18 éves húgát a biatorbágyi otthonukban. A támadó az anyját is megpróbálta megfojtani, de az asszonyt egy ismerős megmentette.

Nehéz gyerekkor

A táblabíróság tájékoztatása szerint a három ember szerény körülmények között élt. A férfi már gyerekkorában, az iskolában is kezelhetetlen volt, szülei válása sem tett jót neki, kezdetben az apjával lakott, aztán visszaköltözött az anyjához. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindenre erőszakosan reagált

A gyilkosság napján a fiatal összeveszett a húgával, majd addig fojtogatta, hogy elvesztette az eszméletét. Ekkor ezt hitte, hogy meghalt a lány, de kiderült, hogy nem. Ekkor a megőrült férfi kiment egy késért a konyhába és azzal nyakon szúrta testvérét.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Letakarta az arcát

A szúrásba halt bele a lány. A férfi elmeállapotára jellemz, hogy tette után bevonszolta a fürdőszobába, majd egy törülközőt tett az arcára, hogy ne lássa és rácsukta az ajtót.

Plüssfigurák az ágyba

Ezt követően a testvére ágyába egy nagyobb méretű plüssfigurát fektetett, amit betakart, azt a látszatot keltve, hogy az ágyban alszik valaki.

Telefonon blöffölt

Később a testvére telefonját használva üzenetet küldött, csevegett a húga nevében édesanyjával, azt jelezve, hogy munkába megy.

Az anyját is meg akarta ölni

Az anya azonban még délelőtt felhívta a lányát mobilon, de azt a vádlott vette fel, aki azt hazudta, hogy a testvére alszik. Az anya 1 óra előtt 10 perccel fedezte fel lánya holttestét, ekkor a fiú őt is megpróbálta megölni.

Egy ismerős mentette meg

Ha nem érkezik éppen ekkor egy ismerős, akkor lehet, hogy meg tudta volna tenni, ugyanis már az anyja is életveszélyes állapotban volt a fojtogatás miatt.

17 év

A férfi 17 év fegyházat kapott első fokon, de a vádlott védője részben téves minősítés miatt, részben pedig enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A táblabíróság helybenhagyta az ítéletet.

Korábban így írtunk az esetről, a fiú a búzatáblák közt bujkált

Címlapfotó: a rendőrség felvétele.