Nincs olyan település Budapesten és környékén, sőt az országban, ahol ne mozdultak volna meg az ukrán helyzetet látva. Az agglomerációban is rengeteg felajánlás gyűlt össze, körképünkben összefoglaltuk a nagyobb településeken történt eseményeket.

Érdre kijeviek költöztek

Az agglomeráció legnagyobb városában, Érden is az önkormányzat mindent megtesz az ukrajnai menekültek segítése, elszállásolása érdekében, szerepet vállal az adományok eljuttatásában, az állampolgári felajánlások koordinálásában. A kárpátaljai testvérvárosukba, Ungvárra már megérkezett az érdiek adománya. Csőzik László polgármester szerint folymatosan érkeznek az adományok, példamutató a helyiek összefogása. A polgármester közösségi-oldaláról az is kiderül, hogy egy kijevi család már menedékre is lelt náluk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

66 orvostanhallgató Törökbálinton

Törökbálinton 66 ukrán menekültet szállásoltak el. A város polgármestere, Elek Sándor arról számolt be, hogy az összes menekült orvostanhallgató, ezért közbenjárt az érdekükben. Felkereste a Semmelweis Egyetem dékánját és összehozta a diákokkal. A polgármester elmondása szerint a dékán ígéretet tett arra, hogy minden lehetőséget megvizsgálva azon lesz, hogy napokon belül megteremtsék a feltételeit annak, hogy itt Magyarországon folytathassák az Ukrajnában megszakított tanulmányaikat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Segélykonvojok Budaörsről

Budaörsön is nagy az összefogás, sok adomány gyűlt össze, a polgármester Wittinghoff Tamás a közösségi oldalán folyamatosan beszámol az ukrán eseményekről és arról, hogy a budaörsi segélykonvojok éppen mikor indulnak a határ felé.

Budakeszin megduplázták az adományt

Budakeszin a helyiek 760 ezer forintot adtak össze, ezt az önkormányzat megduplázta, így eddig már másfélmillió forint gyűlt össze a kárpátaljai testvértelepülés, Beregdéda megsegítésére, de vittek már segélyszállítmányt Tiszabecsre is. Győri Ottilia, a település polgármestere folyamatosan tudósít a gyűjtés állásáról, és ahogy korábban beszámoltunk, a településen élő Rékasi Zsigmondék is gyakran mennek segélyekkel az ukrán-magyar határhoz.

Szentendrén egy 8 tagú családot szállásoltak el

Szentendrén cikkünk megjelenése előtti órában hozták nyilvánosságra, hogy egy nyolctagú családnak nyújtott segítséget, szállást, ellátást az önkormányzat. Szentendrén is rengeteg adomány gyűlt össze. A város arra készül, hogy 30 fő részére tud biztosítani átmeneti szállást. Közben továbbra is várják a pénz és tárgyiadományokat.

Vác polgármestere ukránul szólt a menekültekhez

Vác polgármestere a cikkünk megjelenése előtt néhány órával ukrán nyelven biztosította a menekülteket a város szolidaritásáról. Ebben elmondta, eddig 20 embernek tudtak szállást és ellátást biztosítani. A váciak részéről is sok felajánlás érkezett, az adományok szétosztását itt is az önkormányzat szervezi, kapcsolatba léptek a kárpátaljai testvérvárosukkal, Técsővel.

Dunakeszi 1 milliót adott

Dunakeszi önkormányzata 1 millió forinttal támogatta az ukrán menekülteket. Ebből az összegből a kisgyermekes családoknak vásároltak tápszereket, takarót. A város polgármestere, Dióssi Csaba folyamatosan beszámol a gyűjtés részleteiről. Cikkünk megjelenése előtt nem sokkal arról tudósított, hogy a Dunakesziről indult segélyszállítmány első része már célba is ért, jó kezekbe került.

Gödöllőről Beregszászra vitték a segélyt

Gödöllőn is sok adomány gyűlt össze. Gémesi György a város polgármestere a Facebook oldalán arról tudósított, hogy az adományok már megérkeztek Beregszászra. Mivel bőven vannak még felajánlások, így a hétvégén várhatóan újabb adományokkal teli teherautó indul Kárpátaljára.

Vecsésen is vannak már menekültek

Vecsésen is összefogtak, rengeteg felajánlás érkezett a menekültek részére. Szlahó Csaba polgármester arról írt, hogy az adományok eljutottak a Vecsésen tartózkodó menekültekhez. Folyamatos a gyűjtés és várják a szállást felajánlókat.

Gyálon is az elsők között kezdtek gyűjteni

Gyálon is a polgármester, Pápai Mihály tájékoztatja a helyieket a segélyek gyűjtéséről, szállításáról. Ő is az elsők között fordult a Facebookon az emberekhez. A város által összegyűjtött adományokat a Máltai Szeretetszolgálatnak adják át, ők juttatják el a menekültekhez. Várják azok jelentkezését, akik szállást tudnak felajánlani.

Dunaharaszti is 1 milliót adott

Dunaharaszti önkormányzata 1 millió forinttal támogatja a menekülteket, ezt az összeget a vöröskeresztnek juttatják el, ez mellett számos tárgyi adományt szállítottak el a rászorulókhoz.

Szigetszentmiklóson már helyben osztják szét az adományokat

Szigetszentmiklós polgármestere, Nagy János arról írt a közösségi oldalán, hogy az Ukrajnában zajló események hatására óriási lakossági összefogás kezdődött a városban, rengeteg adomány gyűlt össze, melyeket civil segítséggel a határhoz szállítottak. Mostanra viszont egyre több háborús menekült tartózkodik Szigetszentmiklóson, ezért az adományokat már helyben fogják szétosztani az ide érkező családok között.

Emberségből jeles

Összeállításunkban az agglomeráció nagyobb településeiről tudósítottunk, de valójában mindenhol nagy az összefogás, Budapest és környéke minden településén gyűjtenek. Nem csak az önkormányzatok, hanem nagyon sok magánember is gyűjtést szervez, saját maga juttatja el az adományokat a rászorulókhoz. Úgy tűnik a Budapesten és környékén élők és teljes Magyarország átérezte a menekültek drámai helyzetét és a segítségükre sietett. Erre mondják, hogy emberségből jeles! A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Adomángyűjtés Törökbálinton – Forrás: Facebook/Elek Sándor polgármester