Amint arról szeptember elején a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt hármas ikrekkel várandós az aranytorkú énekesnő, Rúzsa Magdi. A Megasztár egykori győztesén nem kellett sokat várni a gyermekáldásra, épp, hogy eldöntötték, hogy gyermeket szeretnének, már kopogtattak is az ajtón az ikrek.

Azonnal becsöngettek az angyalkák

„Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig nem éreztük magunkat készen. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat” – mondta korábban az énekesnő a Blikknek, azóta pedig már az is kiderült, hogy Magdinak két kisfia és egy kislánya lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

“Isteni kegy”

„Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik… Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak” -mondta Rúzsa Magdi. Kapcsolódó: Csoda történt Rúzsa Magdival: hármasikreket vár az énekesnő

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem hitte el

A Megasztár egykori felfedezettje maga sem hitte el, hogy három gyermeket hord a szíve alatt, amikor orvosa közölte vele a fantasztikus hírt.

Igazi meglepetés volt

„Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy „felkészültél?” „Mire?” – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman”. Ez is érdekelhet: Visszavonult Rúzsa Magdi: Bereczki Zoltán koncertjén búcsúzott a közönségtől a hármasikreket váró énekesnő

Nehéz időszak előtt áll

Magdi családjában ez nem az első ikerterhesség. Ennek ellenére mégis meglepte őt, hogy egyszerre 3 gyermek édesanyja lesz. Az énekesnő azt mondja, az elkövetkezendő időszak nem lesz egyszerű számára.

Folyamatos vizsgálatok

Az énekesnő azt mondja, nagy kell figyelnie mindenre. Folyamatosan vizsgálatok következnek az ő és babái életében, majd az utolsó hónapokat kórházban tölti majd, annak érdekében, hogy egészségesen jönnek a világra az ikrek. Ne hagyd ki! Rúzsa Magdi megmutatta ritkán látható férjét, a hármasikrek boldog apukáját

Karácsonykor kórházban lesz

“Sokkal többet pihenek és nagy sétákat teszek. Figyelmeztetett is az orvos arra, hogy három babánál semmilyen megerőltetőt nem szabad csinálnom, és én kínosan ügyelek arra, hogy mindent betartsak. Sajnos, az egészen biztos, hogy a karácsonyt már nem itthon töltöm, de azt gondolom, karácsonyt az ember mindenhova varázsolhat, hiszen ez arról szól, kik vannak melletted és hogy mi van a lelkedben” – mondta a Blikknek a 35 éves kismama nemrégiben.

Ez is érdekelhet:

Nagyon ritka

Magdi kisbabái három külön petéből fogantak, azaz genetikailag nem lesznek teljesen egyformák. Dr. Tidrenczel Zsolt, a Czeizel Intézet orvos igazgatója a Bors megkeresésére elmondta: az ultrahangvizsgálat alapján megállapították, hogy Magdi három petesejt külön-külön megtermékenyülésével lett várandós. A szakember azt is elárulta, hogy ez a típusú várandósság nagyon ritka, csupán minden 7000-10 000. terhességnél egyszer alakul ki spontán.

4 éve házasodtak össze a férjével

Rúzsa Magdi és ritkán látható férje, Vilmos szerelme már több, mint 10 éve tart. Az énekesnő és a Műegyetem docense 2017-ben házasodott össze, a polgári szertartást a 2. kerületben tartották, a lagzi pedig Etyeken, a Hernyák Birtokon volt. 

Újabb titkokat árult el a várandósságáról

Magdi most a Családvarázs műsorának vendége volt, ahol többek között arról beszélt, mikor döntötte el, édesanya szeretne lenni. „Én szerettem volna nagy családot. Én is nagy családból jövök. Egy bátyám és egy nővérem van, és amikor valaki kimondja azt, hogy család, én azt látom, hogy mi olyan igazi, ízig-vérig testvérek vagyunk, akik mindent megélnek. Ez nem is összetartozás. Ez ennél sokkal több„ – mondta az adásban az énekesnő.

Erről szól a család

„A család az igazából pont arról szól, hogy sosem vagy egyedül a világban. Hogy amikor a leginkább azt érzed, hogy magányos vagy, akkor is mindig ott van valaki„ – mondta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az epizód itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Rúzsa Magdi – Forrás: Instagram