Gyógytea. Van, akinek még az említésétől is görcsbe rándul a gyomra. Van, aki pedig nyakló nélkül fogyasztja őket. Melyik a jó megoldás – teszi fel a kérdést a kertek és az ehető virágok magyarországi szakértője, Halmos Mónika, aki az alábbi cikkünk szerzője.

A jóból is megárt a sok

Egyik sem. Éjjel-nappal gyógyteát inni, nem vezet jóra. A gyógynövényeknek – amint azt a nevük is mutatja – gyógyhatásuk van. Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság, tartja a mondás, de ebben az esetben a nagy mérték éppen az ellenkezőjét válthatja ki.

Hatás-mellékhatás

Nagyon fontos, hogy a megfelelő gyógynövényt válasszuk ki. Azt, amelyik az adott problémára, az adott személynek alkalmas. Vegyük figyelembe a szedett gyógyszereket, az esetleges érzékenységet, az életkort. Azt, hogy melyik növényt, melyik napszakban érdemes fogyasztani, milyen gyógynövényeket lehet egymással házasítani, melyiket kell étkezés után, melyiket lefekvés előtt meginni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Égnek áll a hajad

Számtalan recept és tanács kering a közösségi oldalakon, amitől épeszű embernek égnek áll a haja szála: mert nem lehet bármilyen növényt összekeverni bármivel, mert lehet, hogy kioltják egymást, vagy éppen ellentétes hatást érhetünk el vele.

A forró vízben életre kel a virág

A természet patikájából

A gyógynövény: gyógyszer a természet patikájából. Bánjunk vele csínján, és ha szükségét érezzük, ha mellénk szegődött egy betegség, és szeretnénk biztosra menni, forduljunk szakemberhez. A fitoterapeuta szakszerű tanácsot tud adni a kíméletes és egyénre szabott gyógynövény-felhasználáshoz.

Gyógynövényt a kertbe

Most itt van az idő ahhoz, hogy újratervezzük a kertet, és a legfontosabb gyógynövényeknek megtaláljuk a helyét. Tanulmányozzunk kertészeti könyveket, ismerkedjünk meg közelebbről a gyógynövényekkel, és tavasszal népesítsük be velük a kertet. Legyen saját gyógynövényünk ezentúl.

A hagyományos kínai medicína jóízű gyógynövénye a krizantém

Sikeres évelők

Kakukkfű, rozmaring, levendula: nem csak illatosak, hanem csinos bokorrá nőnek, díszei a kertnek. Hálásak, és kezdő kertészeknek sem nagy kihívás. Ezeket már kora tavasszal beszerezhetjük, és némi talajelőkészítés után már ültethetjük is őket napos helyre. Addig pedig kortyoljuk teájukat: a kakukkfüvet reggel, hogy vidáman induljon a nap és elejét vegyük a köhögésnek, a levendulát lefekvés előtt, hogy kellemes legyen az álom.

A kert téli álmát alussza, de az élet nem állt meg. Boldog új évet  kívánok minden kedves olvasónak, és az új esztendőben újabb zöld gondolatokkal és téli tanácsokkal jelentkezem, addig is további kerti és konyhai ötletekkel vár a www.rozsakunyho.hu oldal, valamint a Rózsakunyhó Online videók. Természetes és szépséges ajándékokért pedig keressék fel a Rózsakunyhó online boltját!

Kiemelt kép: Halmos Mónika