Már nem Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere, a miniszterelnök barátját hátrébb küldték a gazdaglistán. Az első helyet, 5 év után Csányi Sándor, az OTP Bank vezére vette vissza a felcsúti milliárdostól, de mi történt a Mészáros-vagyonnal?

Lecsúsztak a listán Mészárosék

Megbicsaklott a Mészáros-család vagyonosodása, már nem ők Magyarország leggazdagabbjai, sőt nem is a második legvagyonosabbak. A 2022-es gazdaglistán egy rosszul sikerült tőzsdei biznisz miatt csúsztak lejjebb. Opus részvényeik egy év alatt 42 százalékot zuhantak, így a vagyonvesztésük eléri az 55 milliárd forintot – írja a Forbes.

Csányi Sándor átvette Mészáros Lőrinc helyét

Mészárosék zuhanásával az OTP Bank elnöke, Csányi Sándor ismét a magyar gazdaglista első helyére került. A becsült vagyona 542 milliárd forint, ez már nemzetközi szinten is jól látható vagyon, hiszen Csányi dollármilliárdos is egyben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jól ment a Pick Téliszalámi

Csányi Sándor a becslések alapján több mint 70 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben, ezzel a Forbes milliárdoslistájának történetében ő az első, aki átlépte az 500 milliárdos határt. A növekedés motorja a Mizo tejet vagy a Pick Téliszalámit gyártó Bonafarm-csoport volt, ami a számítások szerint 20 százalékkal növelte az értékét egy év alatt.

Dollármilliárdosok is a magyar dobogósok

A magyar milliárdosok listáján a második helyet Felcsúti Zsolt szerezte meg 469 milliárdos vagyonnal. Ez az első év, hogy az MPF Holding tulajdonosa második helyen végez a hazai milliárdoslistán, de nem ez az egyetlen fordulat a milliárdos és a Forbes-listák életében: idén ő is debütál mint dollármilliárdos, miután az amerikai Forbes szerkesztősége elfogadta a magyar auditálók vagyonbecslését. Ezzel Mészáros és Csányi mellett ő a harmadik, aki a globális gazdaglistán Magyarország égisze alatt szerepel.

A leggazdagabb magyarok becsült vagyona

  1. Csányi Sándor – 541,6 milliárd forint
  2. Felcsúti Zsolt – 468,6 milliárd forint
  3. Mészáros Lőrinc – 436,5 milliárd forint
  4. Gattyán György – 357 milliárd forint
  5. Veres Tibor – 295,9 milliárd forint
  6. Szíjj László – 229 milliárd forint
  7. Jellinek Dániel – 224,7 milliárd forint
  8. Demján Sándorné és családja – 220,1 milliárd forint
  9. Széles Gábor – 190,2 milliárd forint
  10. Rahimkulov Ruszlán – 174,1 milliárd forint

A legfiatalabb leggazdagabb magyar

Nagyot kaszáltak tehát 2022-ben az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben érdekeltek, de kifizetődő volt az is, ha valaki hajlandó volt innovációra költeni – és ez az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója, Kádár Tamás is felkerült a listára.

28 évesen már 50 milliárdja van

Kádár Tamás egy selfmade-man. Mindössze 28 éves, aki startupja építéséből szerezte 49,5 milliárd forintra becsült vagyonát. Ezzel a lista 33. helyén debütált. Kádár Tamás, tizenöt éves kora óta épít webshopokat, tizennyolc évesen kriptokereskedő oldalán csalás áldozata lett, és elhatározta, hogy kiismeri a csalók módszereit. Kiegészülve corvinusos szaktársával, Jendruszák Bencével és Kiss Miklóssal üzletet kezdtek építeni a kereskedők védelmére. Kádár a kezdetektől ügyvezető igazgató a cégnél, Jendruszák az üzletfejlesztésért felel, Kiss pedig a termékfejlesztési vezető.  

Gépi tanulás

Kádár Tamás cége a Seon, melynek lényege abban a szofisztikált módszertanban rejlik, amivel a tranzaciókat elemzik. Gépi tanulásra építő megoldásuk elemzi az IP-címet, az email címet, közösségi médiás információkat és egyéb online viselkedést, mielőtt a vásárlási szándékról eldönti, van-e benne kockázat. Minél több az adat, annál nagyobb biztonsággal lehet megmondani egy tranzakcióról, hogy az csalás lehet-e, a Seon pedig gyakorlatilag mindent összeszed, ami elérhető a vevőről digitális lábnyomként.

Nemzetközi ügyfelek

A Seon hosszú ideig, csendben végezte a dolgát különösebb nagy hírverés nélkül, de 2021-re már olyan ügyfeleik voltak, mint az Air France-KLM, a Patreon vagy az Eurobet. A magyar Fiedler Capital és a Portfolion befektetése után megérkezett az első nemzetközi befektető, a svéd Creandum. Ők korábban olyan cégek korai fázisába szálltak be, mint a Bolt vagy a Spotify. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke – BPK-montázs