Arra gondoltak, hogy spórolnak a vízfogyasztáson és megoldják az esővíz felfogását. Egy csapadékvízgyűjtőt, azaz ciszternát kezdtek el ásni a szorgalmas lakók a piliscsabai kertben, aztán nagy meglepetés érte őket. Lett is riadalom és telefonálgatás, mert amit találtak, arra nagyon nem számítottak.

Esővízgyűjtőt ástak

Piliscsabán előrelátóan az egyik kerteshez tulajdonosa esővízgyűjtőt kezdett ásni. Csökkenteni akarta a vízszámlát, ráadásul környezetbarát módon tudta volna megoldani a kert öntözését, hiszen a csapadékvíztől jobban fejlődnek a növények. A terv tökéletes volt, már csak egy nagy gödröt kellett kiásni, ahol majd összegyűlik az esővíz. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Meglepetés!

Miután megszervezték az ásást és nekiálltak a munkának egyszer csak megakadt az ásó. A tulajdonos legnagyobb meglepetésére több mint másfél tonna össztömegben került elő második világháborús robbanótest a ház hátsó kertjéből.

Hívták a rendőrséget

Amikor látták a melósok, hogy bomba van a földben hívták a 112-es segélyhívót, a rendőrök ezután értesítették a tűzszerészeket, akik nemsokára meg is érkeztek – derül ki a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezredének beszámolójából.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megjöttek a tűzszerészek

Mint írják, a rendőrségi bejelentést követően érkeztek a helyszínre a tűzszerészek, akik megállapították, hogy két darab második világháborús eredetű, 15 cm-es magyar repeszromboló gránát került elő a kertben. 

Rengeteg robbanószer

Az érintett területet fémkereső eszközök segítségével módszeresen átkutatták, végül összesen 34 szunnyadó robbanótestet emeltek ki. A gránátok biztosított gyújtószerkezetekkel rendelkeztek, szállítható állapotban voltak, így azokat a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére vitték el a katonák, későbbi megsemmisítés céljából. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció