Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta életének 89. évében meghalt Moldova György. Az ismert író néhány hónappal ezelőtt vette feleségül szerelmét, Palotás Katalint, akihez már 20 éve mély érzelmek fűzték. Katalin volt ugyanis Moldova György szerkesztője, évtizedek óta segítette az életét és a munkásságát, most pedig az utolsó pillanatig fogta a kezét.

Megszólalt a felesége

A pár nem lehetett sokáig boldog, a sors más utat szánt nekik, ugyanis Moldova György szombat reggel végleg eltávozott az élők sorából. A Blikknek, felesége Katalin szólalt meg, aki elmondta: “Most viszik el Gyurit, még itt vannak a halottszállítók, és én végignézem ennek a csodálatos embernek az utolsó előtti útját. Nem fogom föl, hogy nincs többé, jóllehet a számára már megváltás volt a halál. Kilenc napja már eszméletlenül feküdt itthon.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Meghalt Moldova György

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Végig beszélt hozzá

“Ültem az ágyánál, a szeme nyitva volt, és beszéltem hozzá” – mondta a portálnak az asszony, aki arról is beszélt, tudta, hogy bármikor eljöhet a végső pillanat, egy orvos bartuk is ott volt, megvizsgálta és azt mondta, menthetetlen állapotban van a neves író.

Sztrókot kaphatott

“Alighanem egy enyhe sztrókot kaphatott, mert mielőtt elvesztette az eszméletét, már furcsa dolgokat mondott. Rémülten, aggódva figyeltem, hogy aztán egyszer csak azt mondja nekem: Csodálatos volt az a néhány veled töltött hónap, csodálatos volt az életem utolsó, legeslegutolsó része…” – mesélte a lapnak Katalin.

Nem szólalt meg többet

Az asszony azt is elmondta, egészen megdöbbentően voltak Moldova György utolsó hozzá intézett szavai, ezt követően pedig már többet nem szólalt meg.

Nem engedte, hogy kórházba vigyék

“Nem engedtem, hogy kórházba vigyék. Egyrészt a magyar egészségügyben uralkodó borzalmas viszonyok miatt, másrészt pedig már értelme sem volt. Itt éltünk, így, együtt, kilenc napig, lét és nemlét között és én mindig odaültem mellé, és nyugtattam őt, beszéltem hozzá.”

Fél 12-kor halt meg

“Aztán szombaton délelőtt, pontban fél tizenkettőkor meghalt és a fájdalom mellett szinte megkönnyebbültem, mert az utolsó két napban már szenvedett, nagyon nagyon szenvedett ez a drága ember.”

Nemrég vitték el a koporsóját

“És most kivitték a koporsóját és én ettől a pillanattól kezdve megpróbálok nélküle, de mégis vele élni tovább…” – mondta megtörtent a lapnak a gyászoló özvegy. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Moldova György – Forrás: ATV