Szigligeti Ede Liliomfijának újragondolt változatával kezdődik a március 1-től április 7-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál. A három felvonásos vígjáték igazi szerelmi kavarás, komédia a javából.

A több mint 3 évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozatot idén is a műfaji sokszínűség jellemzi – mondta el a keddi szentendrei sajtótájékoztatón Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója.

Több éves hagyomány immár az is, hogy a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a tehetséges szentendrei fiatal előadóművészekre, így idén a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai lettek a fesztivál arcai.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezúttal is különleges színházi produkciókkal találkozhat a közönség – hívta fel a figyelmet Vasvári Csaba. Szigligeti Ede „újratöltött” örökzöldje a máról szól mai nyelven, műfaja szerint pedig „társadalmi vígjáték kis zenével”.

A Celldömölkről érkező fiatal társulat előadását a K2 színház alkotói, Fábián Péter és Benkó Bence rendezte. Ugyancsak sikerekkel a háta mögött érkezik Szentendrére a KV Társulat és a Trafó közös produkciója, az Euripidész műve alapján született kortárs Médeia, valamint a Rózsavölgyi Szalon Táncórák című darabja.

A Szentendrei Tavaszi Fesztivál tizenhat koncerttel várja a közönséget, kínálatában szerepel dzsessz, rock, orgonamuzsika, fúvós- és ütőskoncert, nótaműsor, kamarazenekari koncert, kórushangverseny, de nép- és filmzene is – olvasható a kiadott közleményben.

A több mint egy hónapig tartó programsorozat keretében hallható lesz mások mellett a Borbély Műhely, Lovasi András, az Európa Kiadó, a közönség találkozhat citera dzsesszklubbal, görög táncházzal, a népzenei műhelyben és moldvai táncházban Tímár Sárával és Petrás Máriával, a Nagymarosi Ütősök koncertjén pedig világslágerek csendülnek fel ütőhangszerek tolmácsolásában.

A hagyományos virágvasárnapi hangversenyen a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar hallható, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola művésztanárai és növendékei Tavaszi fuvallat címmel adnak nagyszabású fúvóskoncertet, népzene tanszaka pedig Tavaszköszöntő koncerttel jelentkezik. A teljes programot ide kattintva lehet elérni.

A Liliomfi sztorija

A Liliomfi a magyar irodalom egyik kiemelkedő műve, Szigligeti Ede1849-ben született legismertebb vígjátéka. Elmondások szerint a szerző mindössze két délután írta meg a 3 felvonásos komédiát. Az önéletrajzi ihletésű darab ősbemutatója, 1849. december 21-én volt

Erről szól a Liliomfi

A megözvegyült Szilvai professzornak az a terve, hogy a gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven vándorszínésznek áll, és meghódítja Mariska szívét. A professzor ellenzi a házasságot, éppen attól a férfitől félti a lányt, akihez egyébként feleségül szeretné adni. Liliomfi pedig azt hiszi, hogy a nagybátyja hitvesének akarja Mariskát. A hű barát és színésztárs, Szellemfi segít Szilvai megtévesztésében, Liliomfinak adva ki magát. Egy másik – társadalmi különbségek miatti – reménytelennek látszó szerelem (Gyuri, a pincér és Erzsi, a gazdag Kányai fogadós uram lánya) története összefonódik Liliomfi és Mariska sorsával.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Szentendre – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu