Fél évvel ezelőtt a Bors hozta nyilvánosságra azt a két dokumentumot, amelyből kiderült, hogy mentőt hívott exfelesége, Varga Judit a Tisza Párt elnökéhez mérgezési tüntetek miatt. Magyar Pétert azonban nem tudták ellátni, mert elment a helyszínről. Majdnem öt hónap telt el Magyar Péter védett személyes és egészségügyi adatainak kiszivárgása óta, de az Országos Mentőszolgálat továbbra sem tudja, hogyan kerülhettek ezek az adatok illetéktelen kezekbe. A vizsgálat lezárultával sem azonosítottak felelőst sem a személyiségi jogok, sem az adatvédelmi szabályok megsértéséért.
Mentőt hívott Varga Judit
”Ott volt egy ilyen Xanaxos levél, úgyhogy már csak egy darab volt benne a tizes levélben, nem tudtam, hogy csak egyet vett be vagy 9-et vagy 8-at”… Magyar Péter volt felesége, Varga Judit tavasszal Hajdú Péter műsorában beszélt arról, hogy mentőt kellett hívni a férjéhez: “fogtam, felhívtam a mentőket és, ahogy letettem a telefont felkelt, mint egy ilyen Netflix sorozatban, rám nézett üveges tekintettel, mondd le őket, nem vettem be semmit”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebook
Nyilvánosságra került dokumentum
A mentősök jegyzőkönyvet vettek fel, fél évvel ezelőtt pedig a Bors hozta nyilvánosságra ezt a dokumentumot. A bejelentő nevénél a vezetéknév ki volt takarva, de a lakcímből kikövetkeztethető, hogy a Tisza Párt elnökéről lehet szó. Az is kiderült, hogy az esetlapon az is szerepelt, hogy a mentőket végül lemondták, mert a ”beteg ismeretlen helyre távozott”.
Nincs felelős
Az Országos Mentőszolgálatnál az eset után vizsgálat indult. De fél év elteltével sem tudták kideríteni, hogyan kerülhettek ezek az adatok illetéktelen kezekbe. Az RTL Híradó által nyilvánosságra hozott információk szerint a vizsgálat lezárultával sem azonosítottak felelőst sem a személyiségi jogok, sem az adatvédelmi szabályok megsértéséért.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Csak az OMSZ férhet hozzá
Dr. Kunetz Zsombor ennek kapcsán azt írta a Facebook-oldalán, hogy az érintett szigorúan védett adatok az OMSZ adatbázisából kerülhettek ki, hiszen a kiszivárogtatott jegyzőkönyvben szereplő egyes részletek csak az Országos Mentőszolgálatnál állnak rendelkezésre, és az EESZT rendszeréből sem tölthetők le. A kormányinfón maga Gulyás Gergely is elismerte, hogy jogsértés történt, ám azóta sincs válasz arra, hogy a felelős miért nem került elő.
Visszakövethető a rendszer
„Ez a jogsértés jelenesetben bűncselekmény és ennek felelősét annak ellenére nem találja az Országos Mentőszolgálat, hogy az informatikai rendszere kötelező jelleggel logol, azaz rögzít minden belépést és adat letöltést. Tehát tökéletesen vissza lehet azt követni, hogy kinek a számítógépén és mikor kérték le Magyar Péter adatait, így azt is, hogy a bűncselekményt melyik számítógépen és mikor követték el. Természetesen az elképzelhető, hogy valaki más számítógépén töltötte le az adatokat, másnak a belépési kódját használva, de ekkor is igen erősen felmerül az szigorúan védett egészségügyi informatikai rendszer biztonságának hatékonysága” – írta Kunetz Zsombor közösségi oldalán.
A főigazgató a felelős
“Márpedig az Országos Mentőszolgálat főigazgatója egy személyben felelős a az információbiztonságért, hiszen a Mentőszolgálat Szervezési és Működési Szabályzata szerint a főigazgató főbb vezetési és irányítási feladatai között szerepel az, hogy „gondoskodik a minősített adatok védelméről és az információ biztonságról. Jelen esetben ez egészen biztosan nem történt meg, így Csató Gábor főigazgatót azonnal el kell bocsátani, Tisztikereszttel való kitüntetésére való tekintet nélkül” – írja az egészségügyi szakértő.
Megszólalt Magyar Péter
Magyar Péter szerint azonban a Mentőszolgálat nem mond igazat, mert pontosan lehet tudni, ki szivárogtatott a sajtónak.”Mindenki, aki ismeri ezt a rendszert, márpedig elég sokan ismerik az orvosok, mert használják… minden listázva van, a dátum másodpercre pontosan, hogy ki milyen kóddal lépett be, és egy bizonyos személyhez köthetően milyen adatot töltött le. Úgyhogy nyilvánvalóan hazudik az Országos Mentőszolgálat NER-káder vezérigazgatója Csató Gábor”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebook
Kiemelt kép: Győrfi Pál, Magyar Péter