Noha több helyiség is épen maradt a tűz miatt, azonban a tetőszerkezet nem készült el időben, így az augusztusi nagy esőzések miatt szinte mindegyik beázott, s lakhatatlanok lettek azok a lakások, amelyek a tető megcsinálása után lakhatóak lettek volna. 40-50 millió ment el lényegében a semmire.

Azonnal ki kellett költözni

Teljes terjedelmében kigyulladt egy 18 lakásos sorház tetőszerkezete Budapesten a 9. kerületi Füleki utcában. a 18 érintett lakásból 17 embert kísértek ki, továbbá kimentettek két kutyát és egy macskát is. Mivel a gerendák is megsérültek, ezért az omlásveszély miatt életveszélyessé nyilvánították a házat. Azóta senki él a házban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Munkásszállókon és albérletben laknak

Itt kezdődött el a lakók tortúrája. Egyikük most portálunknak azt mondta, most ugyanakkor felcsillant a remény, hogy talán egyszer visszaköltözhetnek a házukba. Horváth Tamás ugyan szerencsés, mert el tudott menni albérletbe, ám ez a többiekről nem mondható el – van, aki az eset óta munkásszállón kénytelen meghúzni magát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csúszott a kivitelezés

Az első probléma a romok eltávolításával jelentkezett. Ennek idejét a vállalkozó két hétre becsület, ami majdnem két hónap lett. Ennek következtében az ideiglenes tető az augusztusi viharokra sem készült el – így lényegében az összes lakás „szétázott” ezekben a nagy esőzésekben. Mivel volt olyan lakás, amelyben nem keletkezett kár a tűz miatt, azonban a felhőszakadások miatt lett.

Közbeszólt bürokrácia

Egy fólia volt ekkor a tetőn, ami az első kisebb széllökések következtében ledőlt, az épen maradt kéményeket biztonsági okokból elbontatták. Időközben kaptak három ajánlatot, az ideiglenes tető felhúzására. Amikor kiválasztották a céget, akkor derült ki, hogy az önkormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy építési engedély kell a munkákhoz. Nekiláttak a prodecúrának, azonban a vállalkozó visszalépett, mivel nem tudtak ennyit várni.

A ház 2022 augusztusában a Google felvételén

Mélyen a zsebükbe kellett nyúlnia a lakóknak

Így megint kezdhettek elöről mindent, miközben folyamatosan esett az eső, megsérült a tetőszerkezet, s az új kivitelező azt mondta, hogy ezt csak úgy lehet felépíteni, ha egy úgynevezett koszorút építenek a ház tetejére. Emellett a biztosító sem fizette a teljes kárt, a lakóknak pedig rengeteg költséget saját maguknak kell állnia.

Penészgombák nőnek a lakásokban

Horváth Tamás hangsúlyozta, a tűz után is pontosan ugyanúgy néztek ki a lakások, mint az év bármely napján, ha a tető helyére került volna, akkor vissza lehetett volna költözni. Mivel ez nem történt meg, ezért szinte mindegyik szétázott, a legtöbb helyen penészgombák vannak – vagyis mindegyiket szükséges lesz belülről felújítani, ha egyszer eljutnak odáig a folyamatok.

Hatalmas pénzek folytak el értelmetlenül

Az első persze az ideiglenes tetőt, a második meg az áram visszaköttetése – ami szintén egy nem egyszerű dolog. Azonban az új szabályoknak megfelelően ez a háznak 8-12 millió forintos extra költség lenne. Eddig 40-50 millió forint ment el arra, hogy a lakóknak legyen egy használhatatlan lakásuk.

Újabb probléma

A tető kérdése ekkor még mindig nem akart megoldódni, mivel egy közel ötmillió forintos számlát csak tizenöt napos csúszással, mivel az önkormányzattól vártak egy visszatérítendő hitelt, s emiatt a vállalkozó lemondta a munkákat, mivel nem tudta megfinanszírozni ezt az összeget.

Senki sem fizet a lakóknak

Mivel a lakók többsége szociális nehéz helyzetben van, őket az önkormányzat vagy idősek otthonában vagy munkásszállón elhelyezte. Horváth Tamás a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a felmerülő költségeket senki sem fogja megfizetni a lakóknak.

Talán van remény

Szerencsére most megcsillant a fény az alagút végén, ugyanis a mostani vállalkozó gyorsan végzi a munkákat, a probléma az aláírt fizetési ütemterv tartásával lehet. Azonban a biztosító az esőzés okozta károkra egyáltalán nem fizet, így ha valamikor elkészül a tető, akkor a lakásokat is fel kellene valamiből újítani. Horváth Tamás elmondta, hogy több helyre fordultak segítségért, de sajnos nem érkezett válasz. Megjegyezte, az önkormányzat ugyan segített, de nem eleget. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk a tűz oltásakor készült júniusban, MTI/Mihádák Zoltán.)