Zajos lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, a kivitelező felmentést kért a zajvédelmi határok betartása alól. A kormányhivatal engedélyezte, így Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza és Dömsöd lakói készülhetnek a zajra, amely egyes területeken egy évig is tarthat.

Nem kell betartani a zajvédelmi határokat

A kormányhivatal megengedte a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztőinek, hogy ne tartsák be a zajvédelmi határokat az építkezés során. A dokumentum szerint a zajterhelés határa alóli felmentés a Soroksár és Fülöpszállás közötti szakaszra vonatkozik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több ezer embert érinthet

A zajos építkezés egy évig tarthat és több agglomerációs települést fog érinteni. Ilyen Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Dömsöd és a főváros 23. kerülete, Soroksár. A határozat kitér arra, hogy azért lesz zaj, mert a sínpályához olyan közel vannak a házak, hogy nem tudnak zajvédő falakat felállítani. A munkálatok február 1-től kezdődnek a problémás szakaszon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

500 milliárdba kerül

Tavaly, október 15-én ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával vette kezdetét a kiskunhalasi állomáson a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. A 150 km-es magyar szakaszt Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc cégei építik, sajtóhírek szerint 500 milliárd forintos kínai hitelből. Egy nemrég benyújtott törvényjavaslat értelmében kiemelten közérdekű beruházásnak fog minősülni és 10 évre titkosítanák a fejlesztés részleteit.

Ki kell adni a titkos szerződést

Szél Bernadett ellenzéki országgyűlési képviselő pert indított a hitelszerződés kiadásáért. A kormány az eljárásban nem tudta bizonyítani, hogy valóban szükséges a titkosítás, így a bíróság úgy döntött a Külgazdasági- és Külügyminisztériumnak a kínai hitelből tervezett Budapest–Belgrád-vasútvonal hitelszerződését át kell adnia a képviselőnek.

Türelmetlen fideszes polgármester

2021. májusbán számoltunk be arról, hogy Dunavarsány fideszes polgármestere, Gergőné Varga Tünde türelmetlen hangvételű levelet írt a Kínai Magyar Vasúti Nonprofit Zrt igazgatójának arról, hogy tájékoztassák már őket, mi fog történni hamarosan a városukban. Attól féltek, hogy házakat fognak lebontani és átalakítják a belvárost. A települést ugyanis kettészeli a Budapest-Kelebia vasútvonal, a Budapest-Belgrád vasútvonal pedig ennek a vonalnak a fejlesztésével, még egy vágány építésével valósul meg, joggal féltek tehát a dunavarsányiak.

Nem bontanak házakat

Ősszel a fideszes országgyűlési képviselő, Bóna Zoltán jelentette be, hogy a vasútvonal építése miatt senki se aggódjon Dunavarsányban, mert a házakat nem fogja érinteni. Mint fogalmazott: maximum néhány telek vége kerülhet csak védőtávolságba.

Nehéz lesz az élet

Dunavarsány környékén nehéz lesz az élet idén és vélhetően még 2023-ban is. A Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt 2-3 évig vágányzár lesz a vasúti közlekedésben, közben nemsokára kezdődnek a Taksony-Bugyi 51-es főút körforgalom munkálatai és az 51-es kétsávosítása az M0-ás felé, ráadásul a H6-os HÉV átépítése is megkezdődik, vagyis a közlekedés, az ingázás sokkal több időt fog igénybe venni a környéken az elkövetkező időszakban – írta korábban a Facebookon Knul Andrea helyi önkormányzati képviselő.

Többen kiakadtak

A Facebookon sokan kiakadtak, hogy miért nem hangolták jobban össze az építkezéseket, hogyan fognak így a gyerekek suliba, a felnőttek pedig munkába járni Dunavarsányról. Többen azt sem értik, ha már százmilliárdokért új vasútvonalat építenek, miért nem kerülik ki a sínek a lakott területeket.

Nagy agglomerációs fejlesztés

Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója nemrég a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta: a Belgrád-Budapest vasútvonalat agglomerációs elővárosi közlekedésre is lehet majd használni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció, Forrás: MTI