A húsvéti hétvégén tömegek indulnak a Budai és a Pilis-hegység kirándulóhelyeire. Pilisborosjenőről több szuper túraútvonal indul a környék látványosságaihoz. A közelben van az egyik leg felkapottabb hely is az Egri Vár másolata, amit az Egri csillagok című film forgatásához építettek az 1960-as években. A településen azt kérik, hogy ne parkoljanak kapubejárókba, a kihelyezett mosdókba végezzék a dolgukat és a maszkokat se dobálják a patakba.

Sok feszültség

A fővároshoz közel fekvő népszerű kirándulóhelyként, a koronavírus következtében jelentősen megnövekedett Pilisborosjenőn a kirándulókkal együtt járó gépjárműforgalom. Ez közlekedésbiztonsági problémákat is jelent, illetve a nem megfelelően kivitelezett, illetve nem megfelelő helyeken történő parkolásból sok feszültség, kellemetlenség adódik – írják az önkormányzat szerkesztőségünknek küldött közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ne álljanak a kapubejáróba

Pilisborosjenő vezetői azt kérik, hogy elsősorban a falu elején erre a célra kijelölt parkolóhelyeket válasszák és vegyék figyelembe a KRESZ szabályait, ne álljanak be a lakosok autó beállóiba és járdán, zöld területen se hagyják az autókat. Kérik, hogy a Fő utca elején, az általános iskola melletti kijelölt parkolókat, illetve a Budai út elején, a Tűzoltóság melletti parkolót használják. Az ófalu központjában az Egészségház Budai útról nyíló parkolója, illetve a Polgármesteri Hivatal és az óvoda Fő útról nyíló parkolói is rendelkezésre állnak. IDE KAPCSOLÓDIK: COVID-betegek kezelésére használt favipiravir gyógyszert gyártó üzemet adtak át Pilisborosjenőn

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kihelyezett mosdóban végezzék el a dolgukat

Ideiglenesen felállított, ingyenes toalettet a futballpályán és a Tűzoltóság melletti parkolóban találnak – kérik, hogy ezeket használják. Fogadják el a helyi polgárőrség, közterületfelügyelőnk és körzeti megbízott rendőrünk kéréseit, parkolási tanácsait, figyelmeztető fellépését – írják a közleményben.

Élhető falu

Mint fogalmaznak, szeretnék, ha a sok kiránduló mellett is élhető maradna falunk és az azt körülvevő zöldterületek pont olyan szépek és szerethetők maradnának, mint ami miatt a kirándulók érkeznek. EZT OLVASTAD? A kutyáktól rémült meg és szakadékba zuhant a ló Pilisborosjenőnél, a lovas éppen csak megúszta a balesetet

Ne dobják a maszkokat a patakba

Azt is kérik, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat: egy háztartásban élők kiránduljanak együtt, másoktól tartsák a másfél métert és belterületi közterületeken falunkban is hordják a maszkot. Az eldobott, figyelmetlenségből a kocsiból kiesett maszkokat felkapja a szél, elcsúfítja a tájat, nagyobb számban előfordulva eltömheti a vízelvezető csatornákat és szennyvíztelep szivattyúit, így zöldterületek és a patak szennyezését okozhatja. Nem valószínűtlen esélyű lehetőség ez, múlt hétvégén sajnos megtörtént. EZ IS ÉRDEKES: Elhúznának a jövőbe a Pilisi-medence települései, fontos emberek beszéltek erről

Az Egri Vár másolatán kívül van más is

Pilisborosjenő környékén sok kirándulási célpont található, viszont a köztudatban főleg az Egri Vár másolata és a Teve-szikla él. Az önkormányzat azt javasolja, ha valaki nem szeretne tömegben kirándulni, indulás előtt ismerkedjen meg más csodaszép kiránduló célpontokkal, amiket a közkedvelt túra applikációk bemutatnak. Számítsanak rá, hogy többféle módon kirándulnak az emberek: találkozhatnak lovas, kerékpáros, kutyás és kisgyerekes kirándulókkal is. IDE KAPCSOLÓDIK: Egri vár másolata a Pilisben: Hősök, apukák és a nagy kaland!

Járványhelyzet

A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek – mondta a húsvét előtti videoüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Háromszor több a turista

Az Agrárminisztérium erről szóló közleményében kiemelték: a járvány ideje alatt az erdők látogatottsága emelkedett, országosan 25-30 százalékkal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken, például a Budai-hegység, Rám-szakadék vagy a Szalajka-völgy akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Kirándulóhelyek Budapest környékén, kattints ide!

Zárva vannak a kisvasutak, az arborétumok viszont nyitva vannak

A tárca közölte: az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani – írják a közleményben.

Csodaszép helyek Budapest környékén

Ha nincs kedved tömegben kirándulni, nézz körül Budapest környékének szuper kirándulóhelyein, kattints a fejlécünkben a Kirándulás menüre vagy ide és ide és válogass kedvedre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ha a Balatonra mész ott sem jobb a helyzet:

Kiemelt kép: Az Egri Vár másolata Pilisborosjenőnél – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu