Az akció a készlet erejéig tart majd, és csak bizonyos feltételekkel lehet megvásárolni az olcsó fenyőfákat.

A helyi önkormányzat hirdette meg az akciót

Belváros-Lipótváros Önkormányzata több különböző helyszínen fog kedvezményes áron fenyőfát árusítani – derül ki az 5. kerületi önrkományat tájékoztatójából. Az érdeklődőknek egyetlen nap, december 17-e szombat áll majd a rendelkezésére, hogy olcsón jussanak fához. Érdemes korán menni, hiszen várhatóan hamar elkapkodják majd a fenyőket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ennyibe fog kerülni egy fa

Az akció keretein belül a jogosultak 100-150 centiméteres lucfenyőket vásárolhatnak rendkívül olcsón. Mindösszesen 500 forintot kell majd értük fizetni. A visszaélések elkerülése végett azonban mindenkitől fognak kérni személyi igazolványt, nyugdíjasoktól pedig novemberi nyugdíjszelvényt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak 5. kerületiek kapnak a fenyőkből

Az önkormányzat tájékoztatójából kiderül, hogy csak 5. kerületi lakcímmel rendelkezők kaphatnak kedvezményes áron fenyőt az akció keretein belül. Ezen felül is vannak további feltételek, ezek közül legalább az egyiknek meg kell felelnie a vásárlónak. Hogy pontosan melyek ezek, azokat alább részletezzük.

A jogosultság feltételei

Legalább egy feltételnek meg kell felelni az alábbiak közül azon túl, hogy 5. kerületi lakcímmel kell rendelkezni:
– nyugdíjas
– nagycsaládos (3 vagy több gyermeket nevel)
– rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
– nevelési támogatásban részesül
– jövedelempótló támogatásban részesül
– egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban részesül
– időskorúak járadékában részesül

Ez kérik majd a vásárlóktól

Az árusító pontokon kérni fogják a személyazonossági igazolványt és a lakcímkártyát is. A nyugdíjasoktól kérni fogják a november havi nyugdíjszelvényt is. Nem elegendő tehát az életkorra hivatkozni.

Árusító helyek

A lucfenyőket három különböző helyszínen lehet majd megvásárolni. A Fővám tér 2-3. szám alatt az udvaron lesz árusító pont. Ezen kívül a Polgármesteri Hivatal mellett, a József nádor tér felé vezető átjárónál, valamint a Szemere utcai Általános Iskola udvaránál fogják kínálni a kedvezményes árú fákat.

Ezek is érdekelhetnek!

Sokan lemondanak a karácsonyfáról

Az infláció a fenyőfák árán is érezhető. Sokan ezért úgy döntenek, hogy nem fognak fát állítani. Mások inkább műfenyőt vásárolnak, mivel azt csak egyszer kell megvenni.

Egyre népszerűbbek a műfenyők

Természetesen a műfenyők is drágultak, igaz, egy jó minőségű műfenyő évekig ki tud szolgálni egy családot. a legnépszerűbbek a 150-180 centiméteres fenyőfák, áruk 20-30 ezer forint közé tehető – mondták el a Pénzcentrum számára nyilatkozó üzletek. Akadnak azonban olyan fenyők is, amikért hatszámjegyű összeget kell fizetni.

Különleges műfenyőket is kínálnak

Az üzletek, online webáruházak már nem csak klasszikus műfenyőket kínálnak. Akadnak olyanok, amelyek tobozokkal díszítettek, de vannak led világítással szereltek. Keresettek a műhóval díszített valamint a zöldtől eltérő színű darabok is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Unsplash