Egyre több politikus ismeri fel annak szükségességét, hogy a Budapestet övező 1 millió lakosú agglomerációval most már tényleg kezdeni kellene valamit. Egységben Magyarország szívéért címmel, a fővárosi agglomeráció egységes fejlesztéséről rendeztek konferenciát Budapest és környékének önkormányzati vezetői a fővárosban. Ha nagy változások nem is történnek egyik napról a másikra, már az is nagy dolog, hogy Budapest főpolgármestere szóba áll az agglomerációs települések vezetőivel és elkezdődik egy párbeszéd.

Az ország negyede az agglomerációban fog élni

Az eseményen Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere elmondta: miközben az előrejelzések szerint 2040-re Magyarország lakosságának 35 százaléka a fővárosi agglomerációban fog élni. Ma a magyar GDP közel 50 százalékát termeli meg az agglomeráció, mégsem létezik a térségre vonatkozó egységes fejlesztési terv. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egységes tarifa-és jegyrendszer

A főpolgármester szerint a legégetőbb egy közös közösségi közlekedési hálózat megvalósítása egységes tarifa- és jegyrendszerrel. Egy évtized alatt 40 százalékkal nőtt az autóforgalom az agglomerációban; ebben a helyzetben elkerülhetetlen az autóhasználattal versenyképes közösségi közlekedés kialakítása.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mindenki ugyanazt akarja

A főpolgármester a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak adott éveleji nagyinterjújában vetette fel először a budapesti tömegközlekedés kiterjesztésének lehetőségét az agglomerációra. Lényegében azt szeretné, amit a kormányoldalon álló Budapesti Fejlesztési Központ is szorgalmaz: egységes jegyrendszer, egységes menetrend Budapesten és környékén. Arra a kérdésünkre, ha mindenki ugyanazt szeretné, akkor miért nem csinálják meg azonnal Karácsony Gergely elmondta:

Beteg a magyar politika

„Ez egy nagyon jó kérdés és azt mutatja, mennyire beteg a magyar politika. Lövöldözünk inkább egymásra a politikai lövészárokból. Én ebből szívesen kimaradnék, és én vagyok az első főpolgármester, aki elkezdett arról beszélni, hogy lépjünk végre túl azon, hogy a Budapest tábla után nincs élet a fővárosból nézve és inkább gondolkodjunk közösen az agglomerációs településekkel. Fölvetném annak a lehetőségét, hogy érdemes lenne a mai BKK tevékenységét az agglomerációra is kiterjeszteni, természetesen a környező települések bevonásával.”

Budapest érdeke az agglomeráció fejlesztése

A főpolgármester azt is elmondta portálunknak, hogy az agglomeráció közlekedésének fejlesztése Budapestnek is érdeke. Ha többen ülnek kiszámítható, sűrűn közlekedő elővárosi vonatokra, akkor kisebb lesz a dugó és jobb lesz a levegő minősége a fővárosban.

Fel kell készülni az agglomeráció növekedésére

Pásztor Béla, Magyarország leghosszabb ideje hivatalban lévő településvezetője, Veresegyháza polgármestere arról beszélt az eseményen, hogy az agglomeráció az elkövetkező 30 évben is növekedni fog, erre fel kell készülni, ezért az agglomeráció egységének kialakítása elkerülhetetlen, ezért nem politikai kérdés.

Az ország gazdagságát segíti az agglomeráció

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke elmondta: az elmúlt időszakban az agglomeráció problémáinak kezelésére indított egyeztetések azért nem voltak sikeresek, mert azokat „felülről kezdeményezték”. A mostani alulról induló kezdeményezés célja, hogy a főváros és agglomerációjának gazdasági övezete minél nagyobb legyen és segítse az ország gazdaságát, továbbá, hogy erősítsék az ott élők komfort- és biztonságérzetét.

Fenntartható növekedés

Gödöllő polgármestere nemrég a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak adott hétvégi nagyinterjújában elmondta mindig vigyázott arra, hogy nagy belterületbe vonások ne legyenek Gödöllőn. „A belterületbe vonás, az amolyan inger az önkormányzatok számára, hogy növekedjenek. Arra kell figyelni, hogy a növekedés fenntartható legyen, biztosítani kell a megfelelő szolgáltatásokat: utat, csatornázást, gázt és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket.”

Szolgáltatások összehangolása

A konferencián Karácsony Gergely is elmondta szükséges a kommunális szolgáltatások összehangolása és az egyes településeken a közszolgáltatások kiépítése, annak érdekében, hogy ezek ne csak a fővárosban legyenek elérhetőek.  A főpolgármester hangsúlyozta, hogy mindennek eléréséhez szükséges az önkormányzatok társulásának kiépítése, illetve az önkormányzatok és a társulás partneri viszonyának kialakítása az állammal, illetve a kormányzattal.

Nemzet elleni bűn

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere úgy vélekedett: a nemzet elleni bűn aszerint megkülönböztetni az agglomerációs települések lakóit, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki polgármestert választottak.

Vissza kell adni az önkormányzatoknak a korábbi jogköreiket

Csőzik László, érdi polgármester arról szólt, hogy egy 2022-es kormányváltás után az önkormányzatoknak vissza kell adni az alapfokú oktatási intézményeiket a szükséges finanszírozási forrásokkal együtt, illetve a településeknek vissza kell kapniuk az építési hatósági jogkörök teljességét.

Nonszensz, hogy az önkormányzatoknak nincs beleszólása

Az építések szabályozásának kérdéséről beszélt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak adott hétvégi nagyinterjújában Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is. Szerinte nonszensz, hogy az önkormányzatoknak nincs rálátásuk arra, hogy mi épül a településen, mire kérnek engedélyt. Az építéshatósági ügyeknek, az építésfelügyeletnek vissza kell kerülniük az önkormányzatokhoz.

Budapest nem különülhet el az agglomerációjától

Budaörs polgármestere azt is elmondta portálunknak: Az jól látszik, hogy teljesen föl kell adni azt az elvet, hogy Budapest elkülönül az agglomerációjától. Budapesten és környékén mintegy 3 millió ember él, de sem a közlekedési problémákkal, sem más agglomerációs problémákkal nem tudott megküzdeni egyik kormányzat sem az elmúlt 31 évben. Nem kérdés, hogy egységes tarifarendszer és normális kötöttpályás tömegközlekedés kell. Ha megnézzük Berlin, Párizs, Bécs példáját, sikerült megoldaniuk, hogy az ottani agglomerációkból a városba járás egyszerű dolog legyen, ne pedig egy napi program, mint Budapesti agglomerációban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Karácsony Gergely az eseményen prezentációt is tartott, ezt ide kattintva éred el.

Ha belehallgatnál a Városházán elhangzott felszólalásokba, itt a videó

Kiemelt kép: Magyarország Szívéért program – Facebook/Karácsony Gergely – Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu