Szinte naponta feltör a szennyvíz a Pest megyéhez tartozó Monorierdő utcáiban. A lakók éppen ezért azon már meg sem lepődnek, ha napközben feltűnik valamelyik ház előtt a szippantóautó.
Naponta többször
Az RTL Híradójában az egyik helyi férfi arról panaszkodott, hogy az ő utcájukba naponta többször is visszajár a tartályos kocsi, valamint azt is elmondta, hogy a szennyvíz egyszer a frissen készült konyhájukat is elöntötte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nagy durranás
„Egyszer csak hallottam egy durranást, aztán máris tört fel a szennyvíz. Hirtelen azt sem tudtuk, mit csináljunk” – mesélte a férfi.
Hirdetés
Régóta tudnak a problémáról
A riportból kiderül, hogy a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. régóta tisztában van a problémával. A cég képviselője arról tájékoztatott, hogy amikor a csatornarendszer épült, még jóval kevesebben éltek a településen.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nincs elég munkatárs
A megszólaltatott üzemigazgató arról beszélt, a mostani lakosságszám mellett a vákuumos csatornarendszer már nem tudja rendesen elszállítani a szennyvizet. Artzt Sándor elismerte, hogy nem tudnak elégszer kimenni Monorierdőre, amit azzal indokolt, hogy nincs elég munkatársuk.
Háborgó üzenetek
A polgármesterhez, Szente Bélához is egyre több háborgó hangvételű üzenet fut be. Elárulta, egy jogi érdekképviselet felállítását tervezi, ahol az önkormányzat jogásza foglalkozik majd a beérkező panaszokkal, és segít eljárni is az ügyekben.
A riport itt nézhető vissza:
Vízhiány
A budapesti agglomerációban egyébként a szennyvíz feltörése mellett a vízhiány is hatalmas problémákat okoz, mindkettő a lakosságszám növekedés negatív hozadéka. A napokban például Szentendre polgármestere kérte azt, hogy a lakók, ha tehetik, ne locsoljanak, még akkor se, ha ennek az az eredménye, hogy kiég a fű. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Solymáron sem volt víz
Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta Solymárnak volt olyan része, ahol négy napig egy csepp víz nem folyt a csapokból. Csak múlt hét szombatra sikerült helyreállítani a vezetékes vízellátást a településen.
Kapcsolódó:
Kiemelt kép: RTL Klub videorészlet