Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.

3400-an kapján meg a Modernát

Ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján. A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok – írták.

Az oltási terv

A kormány oltási terve szerint az egészségügyi dolgozók mellett a legveszélyeztetettebb csoportok kapják meg elsőként a vakcinát. A járvány tavaszi hullámában nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú idősotthonokban kiemelkedő a gócpontok kialakulásának kockázata, ezért kezdődött meg a legnagyobb idősotthonokban élők és dolgozók beoltása – közölték.

FRISS! Újabb 87 áldozatot követelt itthon a covid – Ennyi koronavírusos személyt ápolnak kórházban

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A Pfizerből ennyien kaptak

Hozzátették, a múlt héten több mint hatvan olyan intézményt kerestek fel az oltócsapatok, amelyben 150-nél is több idős ember él, a bentlakók és a gondozottak közül már közel hétezren kapták meg a védőoltást a Pfizer oltóanyagából.

Folytatódik a vakcinázás

Január 16-án és 17-én a 100-nál nagyobb létszámú idősotthonokkal folytatódik az oltás a rendelkezésre álló vakcinamennyiségből: Budapest mellett minden olyan megyében, ahol működik ekkora intézmény, egy-egy otthont keresnek fel az oltócsapatok.

Az érintett intézmények

Az érintett intézmények a fővárosban, valamint a következő településeken működnek: Üröm, Kiskőrös, Komló, Mezőberény, Ózd, Mórahalom, Martonvásár, Győr, Hajdúböszörmény, Heves, Jászladány, Pilismarót, Balatonföldvár, Nyíregyháza, Bátaszék, Hegyfalu, Veszprém és Zalaegerszeg. Az oltás most is önkéntes alapon zajlik, az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, vagyis 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát – írták.

A Modernáról ezt mondták

A Moderna vakcinájáról azt közölték, a mostani felhasználása kézenfekvő döntés, hiszen kevésbé alacsony hőfokon is tárolható, mint a Pfizeré, továbbá hosszabb ideig is felhasználható, így az intézményekbe szállítás és a tárolás logisztikája lényegesen egyszerűbb. A vakcina beadását orvosi vizsgálat előzi meg.

Ez a kormány célja

„A kormány célja, hogy az országba érkező oltóanyagot maradéktalanul felhasználja az oltási tervnek megfelelően. Bár mára már közel 106 ezren kapták meg a védőoltást Magyarországon, a vakcina még mindig csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, így a többi időotthonban az újabb szállítmányok beérkezését követően folytatódhat majd az oltás” – áll a közleményben.

Kiemelt kép: Illusztráció