Megjelentek a „beszélő buszok” Budapesten. A látássérültek közlekedését segíti a Budapesti Közlekedési Központ fejlesztése: vasárnaptól a Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve igény esetén bemondják, melyik járat érkezett a megállóba, és melyik irányba közlekedik.

A fehér bot napján

A BKK vasárnapi közleménye szerint október 15-től, a fehér bot nemzetközi napján bevezetett újítást kezdetben csak a Rákóczi úton közlekedő járatokon, de a jövőben több vonalra, a későbbiekben pedig a fővárosban közlekedő valamennyi járműre szeretnék kiterjeszteni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hangos tájékoztatás

A megállókba érkezve a járművek a külső hangszórókon keresztül hangosan is tudják tájékoztatni az ott várakozókat arról, melyik járat érkezett és merre indul tovább. A fejlesztés elsősorban a látássérült utasok számára hasznos, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségén (MVGYOSZ) keresztül jelezték, hogy esetenként nehezen tudnak különbséget tenni a különböző járatok között.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Közlekedési távirányító

A külső bemondást a közelmúltban forgalomba állt járművek esetén a látássérült emberek a már évek óta bevált közlekedési távirányítójukkal tudják elindítani, de amennyiben egy korábban beszerzett busz áll be a megállóba, akkor a jármű vezetője tudja lejátszani egy gombnyomással a tájékoztató szöveget.

Fejlesztenek

A közlekedési távirányítók egyébként eddig is nagyban segítették a gyengén- vagy aliglátó utasok önálló közlekedését: ezek segítségével eddig a megállókban lévő FUTÁR-kijelzők tartalmát lehetett felolvastatni, most ezt a szolgáltatást fejlesztették tovább a BKK szakemberei – olvasható a közleményben.

Október 31.

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a BKK felhívja a szülők és a diákok figyelmét arra, hogy a lejáró diákigazolványokat október 31-ig érvényesíttetniük kell. A továbbiakban csak így vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést. 

Fontos

A 2023. október 31-én lejáró diákigazolványokkal vásárolt, legkésőbb 2023. október 31-ei kezdőérvényességű tanulóbérletek a rajtuk jelölt időszakban, de legkésőbb 2023. december 1-én 02:00-ig használhatók a BKK járatain. Ez a határidő vonatkozik a később lejáró (éves, negyedéves és szemeszterre szóló) bérletekre is, ezért is fontos a diákigazolványok október 31-ig történő érvényesítése a következő tanévre.

Újabb fejlesztés

Ahogyan arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt már az M1, M2 és M3 metróvonalakon is elérhető az akár 10 másodperccel gyorsabb egylépéses érvényesítés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint.

Minden metróvonalon

A társaság közlése szerint október elejétől már az összes metróvonalon elérhető a gyors, egyszerű, NFC-s jegyérvényesítési lehetőség. Az egylépéses jegyérvényesítést lehetővé tevő, NFC feliratú matricát az 1-es, a 2-es és a 3-as metróvonal bejáratánál elhelyezett hagyományos jegyérvényesítő készülékek környékén kell keresni.

Gyorsabb kezelés

A 4-es metróban, illetve a földfelszíni járműveken már hetek óta üzemben lévő rendszernek köszönhetően négy lépéssel, így akár tíz másodperccel is gyorsabban kezelhetik jegyüket vagy bérletüket az utasok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció