Hivatalosan is kiderült: feldobta a társait H. Attila, miután az ügyészséggel kötött alkura rábólintott a bíróság is. A történtek miatt továbbra is nagy bajban van Curtis testvére.
Pénzmosás és áfacsalás résztvevője volt
Az egykori élvonalbeli labdarúgó, Katzenbach Imre a gépjárművek eredetvizsgálatának új számítógépes rendszerét kidolgozó Eclipse Zrt.-hez kapcsolódó milliárdos pénzmosás és áfacsalás egyik szereplője volt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Miután hazajött, eltűnt
Az MTK korábbi sportolója egy idő után már nem érezte magát biztonságban, így félmilliárd forinttal a zsebében külföldre menekült. Katzenbach Imrét onnan még haza tudták csalni, ám ezt követően eltűnt.
Nyoma veszett a sportolónak
Rejtélyes körülmények között veszett nyoma. Nem sokkal a 45. születésnapja után az autóját és a személyes iratait hátrahagyta, és már soha nem látták őt élve.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Először négy évet kapott
Az Eclipse-ügyben 2017 októberében született meg a jogerős ítélet. A Fővárosi Ítélőtábla bűnszervezetben elkövetett adócsalásért több vádlottal szemben különböző időtartamú fegyházbüntetéseket szabott ki. Egyikük, H. Attila több mint 4 évet kapott.
Előkerült a holttest
A férfi már a szabadságvesztését töltötte, amikor előkerült Katzenbach holtteste. Ezt követően a rendőrök elfogtak három embert, köztük a rapper, Curtis bátyját, Sz. Lajost. Az őrizetbe vett férfiakat emberöléssel gyanúsították meg, majd letartóztatták őket.
Felnyomta társait a rab
Többen ezt már akkor annak tulajdonították, hogy valaki beköpte a társait. Ez most hivatalosan is kiderült. A Fővárosi Törvényszék ugyanis azt közölte, hogy a törvényszék a vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Megölette Katzenbachot
A vád szerint H. Attilát két férfi megbízta azzal, hogy ölesse meg az egykori labdarúgót, aki több millió forinttal tartozott nekik. Tartottak attól is, hogy Katzenbach felfedi a hatóságok előtt a zűrös ügyeket. A vádlott az emberölés végrehajtásával megbízott egy férfit, aki egy társával együtt végül megölte a korábbi sportolót.
Jóváhagyták az egyezséget
Az ügyészség és a vádlott egyezségét jóváhagyták, mivel az a büntetőeljárási törvény feltételeinek megfelelt. Az előkészítő ülésen H. Attila beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit. Az ítélet jogerős.
Még évekig rács mögött
A Blikk írása szerint a férfi büntetését összbüntetésbe foglalták az Eclipse-ügyben kiszabott ítéletével, így még több mint öt évet kell a rácsok mögött töltenie. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Curtis testvérének rendőrségi elfogása. Fotó: archív