Fordulóponthoz érkezett a mulatóssztár, Kis Grófo élete. A zenész a közösségi oldalán jelentette be, hogy tegnap este belépett a Hit Gyülekezetbe.
Belépett a Hit Gyülekezetbe
Kis Grófo nem akármilyen dologról aditt hírt a Facebook oldalán: a zenész ugyanis arról számolt be, hogy mostantól a Hit Gyülekezett tagja. A mulatóssztár sosem csinált titkot abból, hogy hisz Istenben, ezzel a lépéssel azonban most fordulóponthoz érkezett az élete, befogadta Jézus Krisztust a szívébe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Elegánsan érkezett
A bulibáró elegánsan érkezett a jeles eseményre, ahol a lelkész ima segítségével térítette meg őt. A zenész a boldog pillanatokról egy fotót is közzétett a közösségi oldalán, melyhez azt írta:
Mindig is hívő volt
„Kedves testvéreim, barátaim! A tegnapi nap történt velem egy olyan dolog, amire abszolút nem számítottam, viszont az Úr már tudta, hogy mi fog történni. Én mindig is hittem/hiszek Jézus Krisztusban, de most eljött az idő, hogy teljesen befogadjam a szívembe.”
– majd így folytatta:
Isten gyermeke
„Tegnap elmondtam a megtérő imát, és amikor Németh Sándor lelkész úr a fejemhez tette a kezét, azt szavakban nem igazán lehet elmondani, hogy mit éreztem! Örülök, hogy Isten gyermeke lehetek és hiszem Jézus Krisztust megváltónkat. Isten áldjon mindenkit
” A fotó itt érhető el.
Májusban először villamosozott
Grófo életében egyébként sok változás történt mostanában, bár tény, hogy a Hit Gyülekezetbe való belépés fajsúlyosabb, viszont a zenész májusban arról adott hírt, hogy életében először ült villamoson, erről akkor itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk.
Sietett
Mint akkor megírtuk Kis Grófo nagyon sietett valahová a városban és úgy döntött nem autóval megy, hanem életében először villamosra ül. A szolnoki születésű mulatósnak vélhetően nagyon tetszett a villamosnak a „nézése meg a járása” és rögtön posztolt is egyet élete nagy eseményéről. A bulibáró vélhetően sok kritikát kaphatott, mert nemrég magyarázkodni kezdett a közösségi oldalán. A negatív hozzászólásokat időközben törölhették, mert már csak a Grófot éltető posztok olvashatók az oldalán.
Jó és rossz emberek
A 29 éves zenész így fogalmaz a közösségi-oldalán: „De sok negatív ember van és sokan csodálkoznak, hogy nekik miért …. hát ezért mert sokan mindenben a rosszat látják! Én még nem ültem villamoson mert vidéki srác vagyok és ott ilyen nincs, de megtehettem volna, hogy autóval menjek tovább ahova szerettem volna és mégis felmentem egy villamosra ahol akár 100 ember is van! Szóval én ezzel azt mondom, hogy ezzel is mutatom azt, hogy igen én is olyan ember vagyok mint a másik, csak van Jó ember és Rossz ember is! Isten áldjon mindenkit” – írta akkor Kis Grófo a Facebook-oldalán.
Az Astoriánál látták
A lelkes posztolók között többen leírják, hogy látták őket az Astoriánál. Egy másik hozzászóló arról ír, hogy ő is vidéki és ő sem ült még villamoson. Szerinte ez csak a pestieknek természetes, másoknak tényleg élmény.
Kis Grófo a Karmelitában
Kis Gróforól akkor írtunk még itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, amikor Orbán Viktorral szelfizett a Várban. „A nézése, meg a járása, előre menjünk, ne hátra” – ezzel a szöveggel posztolta ki a választások előtt a közös képüket a miniszterelnök. Témába vág: Kis Grófoval erősít Győzike után a Fidesz: Orbán Viktor a Karmelitában szelfizett a mulatós celebbel, most ismét elővette a képet
Ott állt, ahol a világ vezető politikusai
A fényképen az látszik, hogy a miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Kis Grófot. Orbán Viktor és a mulatós zenész azon az erkélyen szelfiztek, ahol a miniszterelnök a világ vezető politikusait fogadja.
Orbán Viktor és Grófo

Kiállt a Fidesz mellett
A választási kampányban Kis Grófo nyiltan kiállt a Fidesz jelöltjei mellett, közös plakáton szerepelt Kállai Máriával a kormánypártok szolnoki jelöltjével.
Covidban halt meg az édesapja
A bulibáró 49 éves édesapja a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele december 3-án. Korábban lélegeztetőgépre került, ám utána jobban lett, a család már a hazatérésére készült, amikor ismét rosszul lett. A fertőzést fia, Kis Grófo is elkapta, ő is kórházba került, de enyhe tünetekkel megúszta a betegséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Parádés temetés
Hatalmas parádét rendeztek a papa temetésén, fehér hintóval vitték a koporsót, és senki sem tartotta be az akkor kötelező maszkviselési előírásokat, ezért a rendőrség a temetés szervezőjét megbírságolta. Ide kapcsolódik: Kis Grófo édesapjának temetésén történtek miatt büntetést szabott ki a rendőrség, nem tartották be a járványügyi szabályokat
Kiemelt kép: Kis Grófo – Forrás: Facebook